Robbantás egy jemeni piacon

Az eddigi információk szerint legalább hat ember vesztette életét és tízen sebesültek meg Jemen második legnagyobb városában, Taezban, amikor egy motorkerékpáros férfi gránátot dobott a tömegbe. Az eset nem sokkal a piac megnyitása után történt. A férfi indítékai egyelőre nem tisztázottak.

Taez hónapokig a demonstrációk és összecsapások egyik legfőbb központja volt, és jelentős szerepet játszott a Jement harminchárom éven át irányító Ali Abdullah Száleh volt elnök megbuktatásában is. 

Szanaa déli részén is történt merénylet, itt egy internetkávézó mellett felrobbant robbanószerkezet oltotta ki egy ember életét, valamint sebesített meg egy másikat. A fővárosban múlt héten további nyolc ember lelte halálát a fegyveres erők és a Szálehhez hű törzsek közötti összecsapásokban. A törzsek emberei a belügyminisztérium épületét próbálták megrohamozni, amikor a katonaság feltartotta őket. 

A volt elnök utódja, Abd Rabbu Mansur Hadi jelenleg a fegyveres erők újjászervezésén és a harcok során megrogyott ország újjáépítésén dolgozik, azonban a törzsek között még mindig erős a Száleh iránti hűség és tisztelet, így nem fogadják el Hadi tekintélyét. 

Lorencsics Emese

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »