Azonnali élelmiszer kell az árvíz áldozatainak

Az ENSZ jelentése szerint Észak-Koreának azonnali élelmiszersegélyre van szüksége, miután a július végi pusztító árvizek miatt legalább 119-en meghaltak, több tízezer ember hajléktalanná vált, és hatalmas mezőgazdasági területek kerültek víz alá az országban.

Az áradások okozta károk tovább súlyosbítják az egyébként is élelmiszerellátási gondokkal küzdő állam helyzetét. A leginkább érintett tartományok a külvilágtól hermetikusan elzárt ország középső területein találhatók. Az ENSZ megerősítette a hírt, miszerint az észak-koreai kormány sürgősségi segélyt kért a szervezettől – tudósított a BBC.

Az ENSZ képviselői a napokban ellátogattak az árvíz sújtotta területekre, és elmondásuk szerint kritikus a helyzet. Sok kórház épülete károsodott és megközelíthetetlen, illetve akadozik az ivóvízellátás is. Az árvíz során a kutak nagy része szennyvízzel szennyeződött. Óriási károk keletkeztek a mezőgazdaságban is: a kukorica- szójabab- és rizsföldek nagy része víz alá került. Az élelmiszer mellett a lakosságnak azonnal szüksége lenne ivóvízre, gyógyszerekre és üzemanyagra.

A következő napokban az ENSZ Világélelmezési Programja keretében sürgősségi élelmiszersegélyt küldenek és osztanak szét Észak-Koreában. A gyorssegélynek köszönhetően 14 napon keresztül napi 400 gramm kukoricát kapnak majd az áldozatok. A Vöröskereszt is bekapcsolódik a mentésbe, közlésük szerint 300 ezer dollárt különítenek el az árvízkárosultak javára. 

Palócz Eszter

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »