Petersbergi Klímadialógus Berlinben

Több mint harminc állam képviseletével zajlott le Berlinben a harmadik Petersbergi Klímadialógus. A konferencián Angela Merkel (CDU) kancellár és a szövetségi környezetvédelmi miniszter, Peter Altmaier (CDU) is egy kötelező környezetvédelmi szabályozás kialakítása mellett érvelt, valamint határozott cselekvésre sarkallta a nemzetközi közösséget. Az említettek elmaradása esetén várható súlyos következményekre is figyelmeztették a delegáltakat.

Hétfőn és kedden rendezték meg Berlinben a harmadik Petersbergi Klímadialógust. A kétnapos tanácskozáson, mely a novemberi ENSZ-klímacsúcsot hivatott előkészíteni, harmincöt állam – köztük a szén-dioxid-kibocsátás negyven százalékáért felelős Kína és az Egyesült Államok – képviselője vett részt. A konferencián a klímaváltozás elleni közös harc új eszközeiről és a lehetséges együttműködésekről egyeztettek – írja a Spiegel.

Ahogy a Kitekintő is írt róla, a tavalyi dél-afrikai durbani ENSZ-klímacsúcson jelenlévő országok megállapodtak egy kötelező jogi erejű szerződés megalkotásáról, amit 2015-ig kell kidolgozniuk, és ami 2020-ban lép hatályba. Az elmúlt két napon Berlinben is ez volt a központi téma.

Angela Merkel (CDU) kancellár beszédében többek között az egyezmény mihamarabbi létrehozását sürgette: „Semmi értelme az idővel játszani”. Merkel szerint az eddigi önkéntes felajánlások a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére nem járultak hozzá a kitűzött cél – a globális felmelegedés mértékének két Celsius-fok alatt tartása – eléréséhez. „Egy kötelező érvényű szabályozás zene füleimnek”- mondta Németország vezetője, aki úgy véli, jelenleg három-négy fokos felmelegedés veszélyezteti a Földet. A politikus szerint „a jó hír, hogy Durbanban megteremtették az esélyét egy új klímaszabályozás kidolgozásának, a rossz viszont, hogy a Kiotói Egyezmény érvényessége év végén lejár, és nincs közvetlen utódja”.

A szövetségi környezetvédelmi miniszter, Peter Altmaier (CDU) is Merkelhez hasonlóan nyilatkozott nyitóbeszédében. „Azért akarunk tenni, hogy ismét gördülékennyé tegyük a klímavédelmet” – hangzott el a politikustól. Altmaier kiemelte: a tárgyalásoknál fontos a résztvevőknek szem előtt tartani, hogy a „környezetvédelem nem hátrány, hanem fontos összetevő és előfeltétel a gazdasági növekedéshez”. A miniszter szerint a cél (maximum két Celsius fokos felmelegedés) még mindig reális, de megvalósításához elengedhetetlen, hogy az országok képviselői megfelelő bizalmi kapcsolatokat építsenek ki egymás közt és kompromisszumkészek legyenek – olvasható a Süddeutsche Zeitungban.

A következő ENSZ-klímacsúcsot Katarban rendezik. A konferencia helyszíne nem véletlen: itt a legmagasabb az egy főre jutó szén-dioxid-kibocsátás. Az arab ország miniszterelnök-helyettese, Abdullah bin Hamad Al-Attiyah hosszas és bonyolult tárgyalásokat vár a kötelező egyezményről szóló vitában. „Hogyan tudunk egy olyan eredményt elérni, amely minden ország számára megfelelő?” – vetette fel, az ENSZ-tagállamok eltérő érdekeire utalva. Kérdésére remélhetőleg választ ad a novemberi klímacsúcs. 

A Petersbergi Klímadialógus létrehozása Angela Merkel személyes kezdeményezése volt a 2009-es koppenhágai ENSZ-klímakonferencián. Célja azóta az ENSZ-klímacsúcsok előkészítése, és az eltérő érdekű tagországok közötti párbeszéd elősegítése. A konferenciát először a Bonn melletti Petersbergben rendezték meg, majd Berlinbe költözött. Idén Katar és Németország társelnökletével egyeztettek az új klímaszabályozásról és a résztvevő országok nemzeti környezetvédelmi stratégiáiról.

Cselényi Eszter

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »