Eritreaiak sérültek meg az izraeli gyújtogatásban

A feltehetően rasszista motivációjú támadás rávilágít az ország afrikai bevándorlókkal kapcsolatos problémáira.

Eritreai bevándorlók otthonát gyújtották fel ismeretlenek Jeruzsálemben, a tűzben hárman sérültek meg. A támadás az izraeli rendőrség szerint rasszista indíttatásból követték el. Az elmúlt hónapokban erősödött az utcai erőszak azon afrikaiak ellen, akik engedély nélkül, a szellős egyiptomi határon keresztül leginkább munkakeresés vagy menedék céljából érkeznek az országba.

Micky Rosenfeld, a rendőrség szóvivője elmondta, hogy a Jeruzsálem nyugati részében található házat éjjel borították lángba. A sérültek közül az egyik állapota súlyos, míg a másik kettő füstmérgezést szenvedett. „Egyértelműnek látszik, hogy származásuk miatt érte őket a támadás, a nyomozás jelenleg is folyik” – tette hozzá Rosenfeld. Az izraeli tűzoltóság megerősítette, hogy egyikük egy hetedik hónapban lévő nő.

Több mint 60 ezer afrikai bevándorló él izraelben, kikezdve az etnikailag már így is túlterhelt 7,8 milliós lakosságot. A kormány három hete döntött az országba menekült afrikaiak hazaszállításáról. Egyes izraeliek szerint demográfiailag és gazdaságilag is veszélyes az idegenek nagyszámú beáramlása, míg mások úgy látják, hogy a holokauszt után az államnak kötelessége segédkezet nyújtani az érkező külföldieknek.

Pavlovits Máté

Friss hírek