A dél-szudáni elnök kormányátalakításra készül

A dél-szudáni kabinet számának csökkentésére van szükség a gazdasági sokk miatt, erről beszélt Salva Kiir Mayardit az ország függetlenségének egy éves évfordulóján. Hangsúlyozta, hogy az ország nem képes tovább finanszírozni egy 60 miniszterből és miniszterhelyettesből álló kormányt.

A leépítéssel egyidőben a minisztériumok is átalakításra kerülnek. Az utóbbi években ugyanis nagy volt a fluktuáció a kormányzati struktúrában, az elnök most egy sokkal átláthatóbb rendszert ígér.

A gazdasági válság elsősorban az olajkitermelés leállásával magyarázható, ez az északi Szudánnal kirobbant ellenségeskedés miatt vált szükségessé. Az olajbevételek megcsappanása azonban teljesen megbénította Dél-Szudán gazdaságát. Bár az ország megpróbált alternatívákat keresni, elsősorban Kenyán és Dzsibutin át húzódó olajvezetékek kiépítésével, ez csak hosszabb távon lehet cél.

Stemler Dániel

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »