Ismét sikerült felbosszantaniuk Ficót a magyar politikusoknak

Nem volt korrekt lépés a magyar fél részéről, hogy az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottsága Komáromban (a Selye János Egyetemen) tartott kihelyezett ülést – véli Robert Fico.

A kormányfő erről a közszolgálati televízió Öt perc múlva tizenkettő című vasárnapi vitaműsorában beszélt.

„Szlovákiának – akárcsak Magyarországnak – sikerre van szüksége, ezért az együttműködés pozitív eredményeinek kell a figyelmet szentelni” – mondta Fico. Hozzátette, helytelen, ha egy országgyűlési bizottság mindenféle diplomáciai jegyzék nélkül ül össze Komáromban. Ez szerinte a szlovák-magyar viszonyt is megzavarja.

Fico vitapartnere, Bugár Béla Híd-elnök sem tartja taktikus lépésnek a tanácskozás módját. „Minimum ha bejelentették volna a (parlamenti) emberi jogi bizottságnak, akkor legalább tudunk a dologról (…), de az nem korrekt, hogy a magyar parlament kiküldje ide a bizottságát, s bejelentést se tegyen arról, hogy ilyen komoly témáról fognak tárgyalni” – fogalmazott Bugár.

Kitekintő / Új Szó

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »