Észak-Mali az iszlamistáké

„Az embereink mindhárom várost ellenőrzik Észak-Maliban” – jelentette be Oumar Ould Hamaha, az iszlamista Ansar Dine képviselője. Hamaha ezt azután mondta, hogy az al-Kaidás kapcsolatokkal is rendelkező Ansar Dine Timbuktu és Kidal megszerzése után Azawad harmadik fontos városát, Gaót is elfoglalta a tuareg MNLA-tól. Ugyanakkor a tuaregek szerint csak taktikai visszavonulásról van szó: Mossa Ag Attaher szóvivő szerint az MNLA nemsokára visszafoglalja a várost, mert „a lakosságot terrorizáló iszlamisták” nem élvezik a helyiek támogatását.

A korábban szövetséges Ansar Dine és MNLA Azawad jövőjén kapott össze. Míg a szeparatista MNLA a terület elszakadását szeretné, addig az Ansar Dine továbbra is Mali részeként látná szívesen, ők a saría bevezetését szorgalmazzák az egész országban. Ugyanakkor sok mali nem ért egyet ezzel a céllal. Nem rég egy nyilvános korbácsolás váltott ki nagyobb ellenszenvet az emberekben: Timbuktu egyik terén egy férfit és egy nőt házasságon kívüli gyermekük miatt büntettek meg száz-száz korbácsütéssel. Az Ansar Dine ráadásul nekilátott a Timbuktuban található szúfi mauzóleumok módszeres elpusztításának: a 16 sírhely közül egyet már teljesen leromboltak. Az UNESCO világörökségei közé tartozó épületek már nem az első áldozatai a vallási indíttatású dúlásnak.

A környező országok csütörtökön Elefántcsontparton ülnek le tárgyalni arról, hogy megsegítsék a délre visszaszorult mali kormányt az északi országrész visszafoglalására. Az ENSZ bejelentette: kész csatlakozni, amennyiben a résztvevők elé tárják a beavatkozás részletes tervét.

Weszprémy Gábor

Friss hírek