Történelmi egyesülsé: Kolozsváron megalakult az Unitárius Egyház

Megalakult csütörtökön a Magyar Unitárius Egyház, a kolozsvári belvárosi unitárius templomban megtartott ülésen pedig elfogadták az egyesülési határozatot, megalkották a Magyar Unitárius Egyház alaptörvényét, illetve más, a működéshez szükséges határozatokat – írja a Krónika. Az egyesülés megünneplésére a hívek is szép számban érkeztek, akik kora este jelen voltak, amikor kihirdették a Magyar Unitárius Egyház újraalakulását. Az eseményt a testvéregyházak képviselői, közéleti szereplők is megtisztelték jelenlétükkel. Az egyesülést üdvözölte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács nevében Tőkés László elnök és Püsök Csaba egyházügyi alelnök, akik szerint „az unitáriusok történelmi cselekedete példamutató a történelmi testvéregyházak számára”. A történelmi eseményről Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspökkel beszélgettünk.

Hogyan született meg a kezdeményezés, miért látták szükségét az egyesítésnek?

Az utóbbi évtizedekben merült fel az egységes Magyar Unitárius Egyház létrehozásának gondolata, ugyanis erőteljesen megindult a kivándorlási folyamat, így fel kellett tennünk a kérdést, hogy az otthonról elköltözött közösséghez hogyan viszonyulhatunk, hogyan is tudjuk végezni a lelkipásztori gondozást. Magukra hagyjuk elköltözött híveinket, vagy erőnk lesz utánuk menni, tovább folytatni, illetve éltetni az unitárius eszmét, amelyben megkereszteltettek, felnőttek?

Magyarországon a 19. század vége felé erősödött meg az unitárius közösség, szervezetileg ekkor egy egységes magyar egyház működött az első világháború végéig. Az elmúlt 90-95 év viharos történelme azonban szétdarabolta ezt. A mi erdélyi zsinataink, fórumaink soha nem mondták ki a szakadást, ennek ellenére – bármennyire is egy szociális táborban léteztünk – mégiscsak más volt a Magyarországhoz, illetve Romániához tartozók háttere, életvitele. Az egység utáni vágy az 1989-es változások után erősödött fel, nagyon sokszor éppen híveink, gyülekezeti tagjaink szorgalmazták, majd 2010 novemberében érkezett el az a pillanat, amikor az egyházvezetés egyértelműen kinyilvánította ezt az akaratot.

Mi történt azóta, milyen konkrét lépéseket kellett tenni a mostani egyesítésig?

Még 2010-ben megalakult egy bizottság, amelynek a közös, egységes alaptörvény megszerkesztése volt a feladata, eddig ugyanis két különböző alaptörvény létezett. A dokumentumon és a működési metodológiát meghatározó szervezeti szabályzaton közel két évet, havonkénti összejövetel mellett dolgozott az egyházi és világi tagokból álló bizottság. Arra kellett például összpontosítani, hogy amit itt, Erdélyben tehet egy unitárius lelkész, amire lehetősége adódik, ott is működőképes legyen. Meg kellett határozni a szerkezeti, intézményi felépítést, hiszen az egyházközségeknek megvan a bizonyos fokú önállóságuk, azonban például nagyobb beruházásokhoz szükséges a főhatóság beleegyezése.

Melyik fél akarta erősebben – ha lehet ilyet mondani – az egyesülést?

A gondolat mindkét félben megfogalmazódott, fokozottabban talán az erdélyiek nyilvánították ki az egyesítés iránti vágyukat. A híveink azt a sérelmet is többször megfogalmazták, hogy bennünket soha nem tartottak történelmi egyháznak, az unitáriusok különösen a magyarországi médiában szorultak háttérbe. Úgy gondolom azonban, hogy az elmúlt 450 évben az unitárius közösség mégiscsak tett le a magyar egyetemes egyházkultúra asztalára értékeket, így jogosan formálódott meg az óhaj, hogy bennünket is megemlítsenek, a magyar közvéleménynek tudomása legyen a Magyar Unitárius Egyházról. Az egyházegyesítéssel így a világ felé is nyitunk, mindenképpen szükség van arra, hogy jó értelemben reklámozzuk magunkat, bevezessük a magyar köztudatba, hogy létezünk, jelen vagyunk.

A múltban és a jelenben is vannak olyan személyiségeink, akik büszkén vállalták, hogy unitáriusok, akik értékeikkel gyarapították az összmagyar kultúrát. Jelentős világi eseményekkel kapcsolatban is megfogalmazza az egyház a maga álláspontját, ez pedig a továbbiakban a magyarországi média felé is nyitott lesz, erre persze eddig is volt lehetőség, most azonban szervezettebben, összehangoltabban tudunk közösen dolgozni.

Miben nyilvánul majd meg az egyesítés gyakorlati jellege, célkitűzése?

A legfontosabb feladat mindenképpen az lesz, hogy híveinkkel megtaláljuk a kapcsolatot, megteremtsük azokat a lehetőségeket, amelyek által újból bekapcsolódhatnak egyházi közösségünkbe. Az egyesítés révén talán jobban oda tudunk majd figyelni híveinkre, megerősíthetjük a diaszpórában élő közösségeket, a Magyarországon létező mintegy 9–11 egyházközség nem érzi majd magát árvának, kitaszítottnak, hiszen létrejön egy központi nagy egyházi közösség. Tulajdonképpen az egyesítés gondolata inkább gyakorlati kérdés, hiszen például a népszámlálási adatokat nézve is elmondhatjuk, hogy ha le is lassult a kivándorlási folyamat, mégsem állt le, az Erdélyből kitelepedetteknek azonban továbbra is szükségük van arra, hogy valahová tartozzanak.

Másik gyakorlati feladat a határ menti gyülekezetek segítése, öszszekapcsolása, például Szatmárnémetiben próbáltunk egy szórvány egyházközséget kialakítani, ez mindössze 30 kilométerre található a magyarországi Kocsordtól. Vagy megemlíthetjük a szegedi, hódmezővásárhelyi, aradi és temesvári leányegyházközségeket, ezeket egyszerűbben lehet majd pasztorálni, megtartani az istentiszteleteket, a családlátogatást, közös programokat szervezni, hiszen nem Kolozsvárról kell irányítani a gyülekezeteket. A lelkészképzés továbbra is a kolozsvári Protestáns Teológia Intézetben zajlik.

Hogyan hat ki ez a folyamat a hívek életére?

Mindenképp úgy érzem, hogy híveink is pozitívan fogják megélni az egyesítést, hiszen a Homoródmentéről például Budapestre vagy a Dunántúlra kitelepedett hívek soha nem szakítják meg szülőfalujukkal a kapcsolatot. Mostantól mindennek törvényes keretet is tudunk biztosítani, egyértelművé téve, hogy elvándorolt társaink közénk tartoznak. A széttöredezettséget a hívek is fájlalták, furcsállták a történelemnek azt a fintorát, hogy egy nyelvet beszéltünk, egy hiten nevelkedtünk, mégis két különböző közösséghez tartozunk.

Mit gondol, milyen nehézségek merülhetnek fel az egység kapcsán?

Nyilván a magyarországi és erdélyi társadalmi adottságok, helyzetek eltérőek, azonban ez nem föltétlenül jelent problémát, hiszen ez lehetőséget ad arra, hogy egymást kiegészítsük, segítsük. Persze már indulásból tudjuk azt, hogy gazdasági, pénzügyi tekintetben – hiszen az egyháznak ilyen jellegű tevékenysége is van – egész más a két ország berendezkedése, az adózást, egyházi illetékeket, béreket az adott állam törvényes előírásaihoz kell igazítani. Egyedül itt merülhetnek fel nehézségek.