Készül a székely tankönyv

Iskolakezdésre elkészül a székelységtörténeti tankönyv, melyet történészek, régészkutatók és tanárok állítottak össze. A választható tantárgy kézirata már elkészült, csupán az utolsó simítások vannak még hátra. Nemsokára nyomdába kerül az illusztrációkkal, képekkel gazdagított tankönyv.

A székelység történetét tanulhatják jövő tanévtől, választható tantárgy keretében, a hatodik osztályos tanulók Székelyföldön. A tankönyv kidolgozását 2011-ben kezdték el a szakemberek. Azt mondják, egy alaposan átdolgozott, a diákok számára érthető és olvasmányos tankönyv kézirata készült el.

Ferencz S. Alpár Hargita megyei főtanfelügyelő az Erdély TV-nek úgy nyilatkozott: „Készen van immár a tankönyv, technikai szerkesztés szempontjából, korrektúrán van jelenleg, és mihelyt megvan, akkor kezdődhet a nyomtatása is. A cél az, hogy a nyár folyamán egészen szeptemberig tudjuk eljuttatni a tanintézményekbe. Továbbképzőket és szakmai tanácskozásokat szervezünk pedagógusoknak.”

Emellett segédanyagokat is szeretnének kiadni, és egy weboldal elkészítését is tervezik, tette hozzá a főtanfelügyelő.

A tankönyvből egy olvasókönyvet is szerkesztenek, lehámozva róla a pedagógiai részeket. Így nemcsak a tanulóknak, hanem minden érdeklődőnek szánják az olvasmányt.

Kitekintő / Erdély.ma

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »