Belső válsággal küzd a belga kormánypárt

A miniszterelnöki kabinet gyengeségei és kommunikációs baklövései veszélybe sodorhatják a belga kormánypártot. Sokan úgy látják, a párt indokolatlanul háttérbe szorul a kormány politikája mellett – írta a Le Soir című belga napilap.

Egyre nagyobb a feszültség a párton belül

A kormányon lévő Szocialista Párt (PS) aggodalommal figyeli Elio Di Rupo sorozatos hibás lépéseit. A PS számára ezek azért is kockázatosak, mert kihatással lehetnek az októberi helyhatósági választásokon induló szocialista jelöltek eredményeire.

” A miniszterelnök NATO csúcsra tett útja katasztrófa volt” – nyilatkozta az egyik képviselő. ” Di Rupo az első osztályon utazott Chicago-ba, miközben a Védelmi Minisztérium gépe szinte üresen szintén a csúcsra tartott. Ez súlyos hiba volt.” 

„A kommunikáció fegyver”- tette hozzá egy másik képviselő. ” Di Rupo elvesztette ezt a csatát, és az egész pártot veszélybe sodorta.”

Guillame De Walque, a miniszterelnök szóvivője nyilatkozatában a kommunikációs fejezetet lezártnak nevezte, hozzátéve, hogy Di Rupo kormánya valós eredményeket tud felmutatni, és komolyan veszi munkáját. „A tartalom az, ami számít, nem a forma” -összegezte.

Philippe Moureaux, a párt alelnöke úgy véli, a PS nincs eléggé jelen a politikai színtéren. „A párt a kormány mögött van elbújva, ez pedig nem mehet így tovább” – nyilatkozta.

„Az emberek eredményeket várnak, különösen a társadalmi problémák megoldása terén. A pártnak kockázatokat kellene vállalnia, és visszaszerezni tekintélyét. Nem engedhetjük meg, hogy az emberek olyan pártnak könyveljék el a Szocialista Pártot, ami nem figyel a társadalom problémáira. Tennünk kell valamit, nem ülhetünk tétlenül.”

„A párt az párt, a kormány az kormány. Világosan meg kell húzni a határvonalat, és ki kell fejezni nemtetszésünket” – tette hozzá a párt brüsszeli elnöke, Rudi Vervoort.

Az ellenzék sem kíméli a kormányt

Az ellenzéki pártok is kiveszik a részüket a kormánypárt körül kialakult vitában. Muriel Gerkens, az Ecolo párt képviselője azzal vádolja a kormányt, hogy híjján vannak az átfogó tervezeteknek, kezdeményezéseik pedig nem érintik a családok helyzetének javítását. „Az egyetlen, amit hat hónap alatt sikerült elérniük, az a vállalatok helyzetének szigorítása. Továbbra is várunk az ösztönző csomagra, erre azonban nem sok reményt látunk”. A képviselő kiemelte továbbá, hogy az eurózóna válságával, valamint a gazdasági problémákkal kapcsolatban a kormány eddig nem mutatott fel valós megoldási tervet.

Az ellenzék élesen kritizálta a miniszterelnök személyét is, mondván, hogy nem tudott tekintélyt kivívni magának a párton belül, és hiányoznak belőle azok a kommunikációs készségek, amelyekkel hatásosan lehet megszólítani a szakszervezeteket, a médiát, és a társadalom további tagjait.

Kovács Eszter

Friss hírek

A TSMC nagyot szakít az AI-őrületen

A tajvani TSMC, a világ legnagyobb szerződéses félvezető-gyártójának adózott nyeresége 68,7 százalékkal 763,1 milliárd tajvani dollárra emelkedett az idei harmadik negyedévben. A vállalat bevétele 50,9 százalékkal 1494 milliárd tajvani dollárra nőtt - és igen, ez egyben azt is mutatja, hogy a TSMC minden legyártott chipet kétszeres áron tud eladni.

Read More »

Nem enyhül az orosz-ukrán háború

Ukrajna újból elkezdi az orosz nyersolajfinomítók elleni támadásokat, miután Oroszország sem hagyott fel az ukrajnai energiaipari létesítmények támadásával - közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Financial Timesnak adott interjúban.

Read More »
logozva.hu

Így állíts össze üdvözlőcsomagot (x)

Az első munkanapon az új kollégának egyszerre kell megjegyeznie neveket, eligazodnia a feladatok között, és megszoknia az új környezetet. Egy átgondolt üdvözlőcsomag nem old meg mindent, de segíthet oldani a feszültséget, és megmutathatja, hogy a csapat felkészült az érkezésére.

Read More »