Katolikus egyház: a melegekre együttérzéssel kell tekinteni

A katolikus egyház tiszteletben tartja minden ember méltóságát, és visszautasít mindennemű igazságtalan megkülönböztetést – nyilatkozta a szlovák püspökkari koncerencia a június 9-én sorra kerülő pozsonyi melegfelvonulás kapcsán.

A püspökkari koncerencia a SITA hírügynökség melegfelvonulással kapcsolatos kérdésére közölte, a házasság a férfi és a nő együttélésén alapszik, s mindennemű házasságon kívüli szexuális érintkezés erkölcstelennek minősül.

Nyilatkozatukban azt írják, a Szentíráson alapuló hagyomány a homoszexuális viszonyokat mindig súlyos ferdülésnek, s erkölcstelennek tartotta. Ez a természetes törvénnyel is ellentétes, hiszen nem teszi lehetővé az élet ajándékát. „Nem az érzelmi és szexuális komplementaritásból származnak. Semmi esetben sem hagyhatók jóvá“ – idézi az egyház a katekizmust.

Ugyanakkor rámutatnak arra is, hogy nem kevés férfiban és nőben mélyen gyökerezik a homoszexuális hajlam. A katekizmus szerint ez a nem erkölcsös hajlam többségük számára megpróbáltatást jelent. „Tisztelettel, együttérzéssel és gyengédséggel kell fogadni őket. Kerülni kell velük kapcsolatban az igazságtalan megkülönböztetés minden jelét“ – áll a ketkizmusban, s az egyház szerint nekik is lehetőségük van arra, hogy életük során Isten akaratát teljesítsék.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »