Miként értékelhető az MKP névváltoztatási szándéka?

Megzavarhatja a Magyar Koalíció Pártjának szavazóit, ha új nevet választ magának Berényi pártja, véli Tokár Géza politikai elemző. Abban az esetben azonban, ha az MKP rövidítés megmarad, akár még jól is elsülhet a rebranding.

Az MKP korábban logót is váltott, ám Tokár nem érzi túl következetesnek az új dizájn alkalmazását. Az elemző rámutatott arra is, hogy az új logóval kapcsolatban több kritika is megfogalmazódott, többek közt az is, hogy az új, szögletes betűk nem biztos, hogy jobbak a kerek formáknál. Véleménye szerint azonban, ha a párt következetesen használni fogja az új logót, a szavazók meg fogják szokni.

Tokár megjegyezte: a szlovákiai magyar pártoknak van egy olyan tulajdonsága, hogy állandóan megújulnak, minden körülménytől függetlenül. Hozzátette: az MKP listáján az elmúlt években sok új arc jelent meg, de a megújulásnak nem csak személyi vonzatai vannak, reflektálni kell az igényekre, arra, mit vár el a párttól a szlovákiai magyar közösség. „Ez a fajta megújulás annyira még nem érezhető“ – véli.

Az MKP tisztújítás előtt áll, ám Tokár szerint földrengésszerű változások nem várhatók. Arra nem számít, hogy Csáky Pál, a párt korábbi elnöke esetleg visszatérne az MKP élére.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »