Lendületben a szomáliai hadjárat

A kormányerők (TFG) és az Afrikai Unió (AMISOM) közös afgoyei közelmúltbeli áttörése után újabb csapás érte az Al-Shabaabot a kenyai erők (KDF) részéről, ezúttal délen.

A KDF veszteség nélkül elfoglalta a dél szomáliai Afmadow városát, mely az al-Shabaab erődítményének számított. A lázadók harc nélkül feladták a várost, amit a KDF már biztosított is – adta hírül a Reuters.

A művelet újabb fontos stratégiai lépés az Al-Shabaab ellen vívott háborúban. A kenyai hadsereg következő célpontja az Afmadowtól 120 kilométerre lévő Kismayu kikötővárosa, ami az al-Shabaab műveleti központja. Kenyai hadihajók már meg is jelentek a városnál és tüzet is nyitottak rá. Kismayu elvesztése komoly pénzügyi érvágás lenne az al-Shabaabnak, ugyanis a kikötő forgalma jelentős bevételt termel, aminek kiesését biztosan megérzi a harcmezőn is.

Az al-Shabaab a jelek szerint komoly válságba került, miután már három fronton kénytelen harcolni. Délen a kenyai erők, közép Szomáliában etióp fegyveresek, a fővárosnál pedig a TGF és az AMISOM ér el egyre komolyabb sikereket velük szemben. A csökkenő ellenállás lehet a gyengülés jele is, de korai volna még lebecsülni az al-Kaidával szövetséges szervezetet. Mindenesetre a sikerek komoly lendületet adnak az al-Shabaab ellenfeleinek, a KDF már ki is tűzte célul, hogy augusztusig beveszik Kismayut.

Eközben Isztanbul adott otthont annak a Szomáliával foglalkozó nemzetközi találkozónak, melyen ötvennégy ország képviseltette magát. A találkozó célja egy 2015-ig tartó stratégia kidolgozása, amivel a korábbi bukott állam felszámolása után működő közigazgatás léphetne annak helyébe. Ez azért is különösen jelentős, mert a jelenlegi átmeneti kormány mandátuma augusztusban lejár, és addig még az új alkotmány elfogadására is sor fog kerülni. A kormány viszont jelenleg versenyt fut az idővel, hogy minél nagyobb területen szilárdítsa meg az államhatalmat.

Törökország a múlt év óta a húsz éves polgárháború komoly szereplőjlvé lépett elő. Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök volt az első Afrikán kívüli vezető politikus, aki az országba látogatott a polgárháború kezdete óta. Törökország emellett komoly diplomáciai, gazdasági és humanitárius erőfeszítéseket tett „Afrika szarváért”. Segélymunkásokat küldött a fővárosba és azon kevés ország közé tartozik, amelyek követséget tartanak fenn Mogadishuban, március óta pedig közvetlen repülőjárat köti össze a két országot. Erdogan miniszterelnök olyannyira bizakodó, hogy miután sikerült a főváros környékéről elűzni az al-Shabaabot, kijelentette, hogy a város nyitva áll az üzleti lehetőségek előtt és nemzetközi összefogással minél előbb meg kell kezdeni az újjáépítést.

Rabb Imre

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »