Frappánsan űztek gúnyt az Egyesült Államokból

Kína az idén is elkészítette a maga – az Egyesült Államokra vonatkozó – emberjogi jelentését, válaszul az őt ért washingtoni „támadásra” – adta hírül a Hszinhua hírügynökség pénteken.

A 2011-ben gyűjtött információkból álló összeállítást, sorrendben a tizenharmadikat, csakúgy mint korábban, a kormány információs hivatala készítette, s célja, hogy feltárja az Egyesült Államok „valós emberjogi helyzetét” – áll a dokumentumban.

Az amerikai külügyminisztérium csütörtökön adta ki a 2011-es országjelentéseket, amelyekben közel kétszáz ország emberjogi helyzetéről „túlzottan kritikus” megállapításokat tesz, Kínát illetően pedig „torzít és vádol”, miközben „szemet huny a maga siralmas emberjogi helyzete felett és hallgat róla” – állítják a kínai szerzők.

A terjedelmes irat, amelyet az interneten is közzétettek, hat fejezetben taglalja az amerikai emberjogi helyzetet, de megjegyzi, hogy a közölt tények csupán illusztrációk. Megállapítja, hogy Washingtonnak nincs sem erkölcsi, sem politikai, sem jogi alapja arra, hogy a „világ emberjogi igazságszolgáltatójaként lépjen fel, magát más országok fölé helyezve”.

Kína azt tanácsolja, hogy az Egyesült Államok ne alkalmazzon kettős mércét, állítsa le „népszerűtlen gyakorlatát”, s ne használja az emberi jogokat politikai eszközként ahhoz, hogy beavatkozzon más országok belügyeibe, a maga stratégiai céljait szem előtt tartva lejárassa azokat.

A dokumentum szerint az Egyesült Államokban a polgári és politikai jogok terén súlyos jogsértéseket követnek el, s példaként hozza fel a „Foglald el a Wall Street-et” elnevezésű mozgalom elleni hatósági fellépést, a rendőrségi brutalitást.

Az internethasználattal összefüggésben megállapítja, hogy az Egyesült Államokban olyan törvények vannak hatályban, amelyek a kormány és a bűnüldöző hatóságok számára lehetővé teszik az internetforgalom figyelését és azon tartalmak blokkolását, amelyeket „nemzetvédelmi szempontból károsnak” ítélnek.

A jelentésben kitértek a vagyon- és személyi biztonság helyzetére, a gazdasági, társadalmi és kulturális jogok érvényesülésére, a rasszista megkülönböztetésekre, a nők és gyerekek jogaira, továbbá Washington szemére vetik, hogy „egyre nagyobb mértékben járul hozzá a „nemzetközi zűrzavarhoz”, s felemlegetik az általa vezetett háborúkat, amelyek „humanitárius katasztrófákat idéztek elő”.

Kitekintő / MTI

Friss hírek