Újabb tiltakozáshullám a magyar orvosi karért

Fél év után újrakezdte utcai tiltakozó akcióit Ádám Valérián, a Romániai Magyar Orvos- és Gyógyszerészképzésért Egyesület (RMOGYKE) titkára. A Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem (MOGYE) volt diákja tegnap reggel az intézmény előtti parkban, majd a város utcáin tüntetett a tőle megszokott módon: feliratozott, fehér orvosi köpenyben, narancssárga ernyővel sétált fel és alá.

A köpenyén ezúttal „A jogainkért küzdő vezetőket akarunk!” jelmondat volt olvasható, ami egyértelmű utalás a MOGYE új rektorának, Leonard Azamfireinak a legutóbbi visszaélésére. Az év elején, érvényes egyetemi charta hiányában megválasztott intézményvezető nem hajlandó elfogadni a magyar tagozat választott képviselőjét, Szabó Bélát, és helyette Gábos Grecu Józsefet nevezte ki a közelmúltban dékánhelyettesnek.

„Semmi bajunk nincs Gábos profeszszor úrral, nagyon szimpatikus ember, csakhogy a magyar oktatók nem rá, hanem Szabó Bélára szavaztak, amikor tagozatvezetőt választottak. Jó lenne, ha az új rektor tiszteletben tartaná a demokrácia szabályait és a közösség akaratát” – hangsúlyozta Ádám Valérián. A magyar oktatók már azért sem tartják reprezentatív személynek Gábost, mert a MOGYE hivatalos honlapján kollegájuk román nemzetiségűnek vallja magát, nevét pedig Gaboş Grecu Iosifként írja. A dékánhelyettesi tisztségbe való kinevezése után az egyetem magyar tanárai levélben tiltakoztak Azamfireinál, azonban annak ellenére, hogy az oktatási törvény értelmében a közösségnek kell megválasztania vezetőjét, a rektor hajthatatlan maradt.

A Krónika kérdésére, hogy szerencsésnek tartja-e, hogy a választási kampánnyal azonos időszakra időzítette tiltakozását, az RMOGYKE titkára igennel válaszolt. „Fontosnak tartom, hogy a választások alkalmával a marosvásárhelyi egyetem ügye maradjon napirenden, hogy a jelöltek és az általuk képviselt pártok fogalmazhassák meg konkrét és megvalósítható elképzeléseiket” – szögezte le a Krónikának Ádám.

A tiltakozó fiatalember ellen már a reggeli órákban megpróbáltak fellépni a hatóságok.

Előbb a városháza kötelékébe tartozó helyi rendőrök igazoltatták a belvárosban, majd az egyetem parkjában a Gombos Security őrző-védő szolgálat egyenruhában lévő munkatársa érdeklődött afelől, hogy kinek az engedélyével sétál a MOGYE udvarán. Ádám Valérián nem volt hajlandó tágítani, mint hangsúlyozta, addig nem hagy fel tiltakozó akciójával, amíg Leonard Azamfirei nem ismeri el Szabó Bélát a közösség választott vezetőjeként.

A Krónika megkeresésére a nőgyógyász professzor elmondta: ő nincs meggyőződve afelől, hogy ilyenszerű tiltakozással meg lehet oldani a MOGYE magyar tagozatának sorsát. A lap kérdésére, hogy Ádám és az RMOGYE jelen esetben árt vagy használ az ügynek, Szabó nem tudott konkrét választ adni. „Lehet, hogy árt, lehet, hogy használ, tény, hogy az RMOGYKE az intézménytől teljesen különálló szervezet, melynek tevékenységére mi, egyetemi tanárok nem tudunk hatni” – fejtette ki Szabó Béla.

Kitekintő / Krónika.ro

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »