A honosítási iratokból nyílt tárlat Sepsiszentgyörgyön

Frontról küldött levelek, kitüntetések, iskolai bizonyítványok, cselédkönyvek, „tiszta keresztény” eredetet igazoló bizonylatok, dokumentumok, fényképek tucatjai láthatók a sepsiszentgyörgyi Lábas Házban berendezett Magyar múlt – Magyar jelen című tárlaton.

A „történelmi ereklyéket” a sepsiszentgyörgyi demokrácia-központ munkatársai gyűjtögették össze, akik elkérték a magyar állampolgárságot igénylőktől az érdekesebb iratokat és beszkennelték azokat, így több mint 200 dokumentumot tárolnak, a tárlaton ennek a töredékét tudták a nagy nyilvánosságnak megmutatni – közölte Nemes Előd, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) háromszéki elnöke, a sepsiszentgyörgyi demokrácia-központ ügyvezető igazgatója.

Elmondta, Sepsiszentgyörgyön az elmúlt héten állították össze a 7000. honosítási iratcsomót, Kovászna megyében pedig közel 15 ezren kérték a magyar állampolgárságot, ami a megye lakosságának 10 százaléka. Továbbra is valószínűleg ilyen ütemben folytatják a munkát, hiszen az érdeklődés nem lankad, szögezte le a demokrácia-központ vezetője.

A megnyitón jelen volt Répás Zsuzsanna magyar nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár is, aki elmondta: az összetartozásra építették az új magyar nemzetpolitikát, ennek egyik fontos eleme a honosítási törvény, amely lehetővé teszi minden külhoni magyar számára, hogy közjogi értelemben is a magyar nemzet része legyen. A demokrácia-központokban keményen dolgoznak, de még senki nem mondta, hogy ez egy száraz munka lenne, ugyanis aki bemegy ezekbe az irodákba, az az életét meséli el, hiszen előfordul, hogy immár harmadszor lesz magyar állampolgár. Elmondja, hogyan veszítette el állampolgárságát, hogy őrizte a szívében, és hogyan őrizte az iratokat, melyek ezt igazolják. „Ezek a dokumentumok szívmelengetőek, ám ugyanakkor történelmi dokumentumok, örülök ennek a kiállításnak, mint ahogy örülök minden egyes magyar állampolgárnak is” – fogalmazott Répás Zsuzsanna.

Toró T. Tibor, az EMNP elnöke azokról a folyamatokról beszélt, amelyeket a honosítás katalizál: elmondta, Erdély-szerte alakulnak a magyar állampolgársági klubok, az új állampolgárok szervezeti keretbe tömörülnek. Kisgyörgy István, a sepsiszentgyörgyi demokrácia-központ munkatársa a kolozsvári Krónikának kifejtette, a kiállított dokumentumok közül az egyik legmeghatóbb az a levélköteg volt, melyet egy helyi honvéd küldött haza a frontról, a leveleket a család egyszerre kapta meg, azzal az értesítéssel, hogy az írójuk eltűnt. A tárlatot több háromszéki településen is bemutatják majd.

Kitekintő / Krónika.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »