Caplovic: a gyerekeket meg kell tanítani szlovákul!

A nemzetiségi iskolákban új módszereket kellene oktatni a szlovák nyelvet – mondta Dušan Čaplovič oktatási miniszter az STV vasárnapi vitaműsorában.

Čaplovič szerint a szlovák nyelvet a nemzetiségi iskolákban úgy kellene oktatni, hogy a gyerekek kellően elsajátítsák és képesek legyenek államnyelven kommunikálni. „A gyerekeket meg kell tanítani szlovákul kommunikálni, hogy bárhol az országban alkalmazhassák a szlovák nyelvet, és ne érezzék magukat hátrányos helyzetűnek” – fogalmazott.  Ennek érdekében szerinte új módszereket lehetne alkalmazni az oktatásban.

Čaplovič beszélgetőpartnere, Simon Zsolt egyetértett az elgondolással. A Most-Híd alelnöke azt tapasztalja, hogy saját  anyanyelvükön szeretnek beszélni a nemzeti kisebbségekhez tartozó gyerekek. „De ahhoz, hogy érvényesülhessenek, tudniuk kell szlovákul is” – fűzte hozzá. Simon szerint fontos, hogy a diákok értsék, amit a szlovák nyelvórán tanulnak.

Čaplovič kitért a roma gyerekek bentlakásos intézetekben való esetleges elhelyezésére is. Hangsúlyozta, ez csak a szülők beleegyezésével történhetne meg. Smon Zsolt szerint ez  részmegoldás lenne. Több munkalehetőségre van szükség a régiókban – fűzte hozzá.

Kitekintő / Hírek.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »