A német pénzügyminiszter lehet az Eurócsoport következő elnöke

Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter válthatja Jean-Claude Junckert az euróövezeti pénzügyminiszterek tanácsa, az Eurócsoport élén, Schäuble egy vasárnapi lapinterjúban azt mondta: nem zárkózik el a feladattól.

Schäuble neve hónapok óta forog a Juncker utódlása körüli találgatásokban, a konzervatív politikus azonban eddig nem nyilatkozott nyilvánosan, hogy elvállalja-e az Eurócsoport elnöki tisztségét. A Welt am Sonntag című vasárnapi lapnak adott interjúban kifejtette: „német pénzügyminiszterként így is,úgy is mélyen bele kell folynom a dolgokba”, ezért „nem mondom azt, hogy semmilyen körülmények között nem venném át az elnökséget”. Hozzátette: a miniszter kollégák részéről nem érkezett ellenvetés az esetleges szerepvállalással kapcsolatban.

Jean-Claude Juncker 2005 óta irányítja a pénzügyminiszteri csoport munkáját. Legutóbb 2010-ben erősítették meg posztján, megbízatása  júniusban jár le. A luxemburgi politikus nem vállal újabb mandátumot. Schäuble az interjúban kifejtette: igen bizakodó az euróövezet jövőjével kapcsolatban. „El tudom képzelni, hogy tíz év múlva valamennyi uniós tagország az eurót használja majd, pedig az EU nagyobb lesz, mint most”. Hozzátette: akár unión kívüli európai országok, Norvégia és Svájc is csatlakozik majd a valutaunióhoz.

Az euróövezet két leginkább aktuális kérdésével kapcsolatban Schäuble kifejtette: Görögországban folytatni kell azokat a reformokat, amelyekről az athéni vezetés megállapodott a nemzetközi hitelezőkkel, „különben nincs perspektívája az országnak”. Francois Hollande megválasztott francia államfő felvetésére, miszerint az államháztartási konszolidációt gazdaságélénkítő lépésekkel kellene kiegészíteni, elmondta: Berlin elutasítja a hiány és az adósság növekedése árán történő növekedésösztönzést, ugyanakkor szorgalmazza az uniós források hatékonyabb felhasználását. Érdemes volna például az uniós támogatásokat nagyobb mértékben összpontosítani „a duális szakképzésre, hiszen a fiatalok elhelyezkedési esélyei fontosabbak annál, mint hogy mindig csak új autópályákat építsünk” az uniós pénzekből.

MTI

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »