Chicagói NATO-csúcs: napirenden Afganisztán

A Főtitkár elmondta, hogy a május 20-21-én megrendezendő NATO-csúcson az afgán átmenet véghezvitele, és az afgán állam stabilizálása nagy hangsúlyt kap. Közleményében Rasmussen kitért arra, hogy az ISAF-misszió 2014-re befejezi tevékenységét, de ettől függetlenül a szövetség elkötelezett marad Afganisztánnal kapcsolatban, és az átmenetet követően hosszútávú együttműködést kíván megvalósítani. Ez elsősorban kiképzésben, tanácsadásban, és az afgán biztonsági erők támogatásában mutatkozik majd meg.

„A 2014 utáni szerepvállalás a NATO számára új missziót és új szerepet jelenet” – mondta Rasmussen, aki kitért az afgán rendezés pénzügyi vonatkozásaira is. Ennek értelmében a chicagói csúcson a szövetség tagjai lefektetik az Afganisztáni Iszlám Köztársaság 2014 utáni pénzügyi támogatásának kereteit.

A május 20 és 21-én, Chicagóban megrendezésre kerülő NATO-csúcs a szövetség történetének legnagyobbja lesz, több mint 60 állam és szervezet képviseletével. Rasmussen főtitkár a csúcstalálkozó előkészítő szakaszában már egyeztetett többek között Barack Obamával, Angela Merkellel és David Cameronnal is.

Sedghi Amitis

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »