Répás: gyökeres fordulat a nemzetpolitikában

Gyökeres fordulat történt az elmúlt két évben a nemzetpolitikában, a külhoni magyarság érdekeinek figyelembevétele áthatja az egész kormányzati munkát – mondta Répás Zsuzsanna a kabinet kétéves évfordulója alkalmából az MTI-nek adott interjúban.

A helyettes államtitkár beszélt arról is, hogy a közeljövőben elindul a nemzeti jogsegélyszolgálat. Reményének adott hangot, hogy az őszi romániai választásokra sikerül a magyar erők összefogását megteremteni, a felvidéki magyarság esetében ugyanakkor a status quo megőrzését nem tartják kielégítőnek.

Nem megnyugtató, nem kielégítő

Répás Zsuzsanna azt mondta, nagyon fontos, hogy az állampolgársági törvényt szinte minden szomszédos állam teljes természetességgel fogadta, problémát csak Szlovákia támasztott. Ennek – mint hozzátette – az előző Fico-kabinet idejére visszanyúló politikai okai vannak, amikor egy szélsőséges soviniszta párt is tagja volt a szlovák koalíciónak ezért megromlott a viszony a két ország között. Azóta több előrelépés történt, és egyértelműek a jelek arra, hogy az új kabinet nem ott akarja folytatni, ahol első hivatali idejében abbahagyta. Folyamatos a párbeszéd – mondta.

Szerinte ugyanakkor egyelőre nincs meg az a rugalmasság az állampolgárság ügyében a szlovák félben, amelyet szeretnének, de reményének adott hangot, hogy erről is megkezdődnek az egyeztetések, és eredményeket lehet elérni. A szlovák kormányfő azon kijelentéséről, hogy a status quo megtartása a cél a kisebbségpolitikában, azt mondta: Magyarországnak ez nem megnyugtató és nem kielégítő. A kisebbségekért felelős kormányfő-helyettesi poszt megszüntetése pedig egyértelműen visszalépés.

Hozzátette: a felvidéki magyarság több olyan problémával, hátránnyal küzd, amelyeknél a status quo megőrzése nem elegendő, előrelépésre van szükség. Szólt arról is: a magyar kormány álláspontja továbbra is egyértelmű, azokat a magyar pártokat tekintik stratégiai partnernek, amelyek kifejezetten nemzeti pártként definiálják magukat, és a magyar érdekeket akarják képviselni. Velük speciális a kapcsolat, a kormányzat megítélése szerint egy vegyes párt az adott nemzeti közösség hosszú távú megmaradását nem szolgálja.

A Magyar Koalíció Pártjának márciusi választási eredményéről azt mondta: a párt – bár nem sikerült visszajutnia a parlamentbe – nem szerepelt rosszul, megőrizte korábbi eredményét, e szerint van határozott választói igény arra a politikára, amelyet képvisel. Utalva a Selye János Egyetem esetleges főiskolává való átminősítésére, reményének adott hangot: az intézmény meg tudja őrizni jelenlegi státusát. Nagyon fontos, hogy legyen egy olyan egyetem, amely kizárólag a magyar nyelvű oktatásnak szenteli tevékenységét, és mint mondta, bízik abban, hogy a minősítés kizárólag szakmai alapon történik majd. 

Kipróbálhatja erejét

A közelgő romániai választásokról azt mondta: az önkormányzati választásokon kipróbálhatja minden párt az erejét, de azt sajnálják, hogy a magyarság szempontjából fontos helyeken nem jött létre az összefogás (például Marosvásárhelyen). Szórványban több helyen látható az összefogás, és mint mondta, az őszi parlamenti választásokra az más területeken is kialakulhat. Az a cél, hogy minél erősebb magyar képviselet legyen a bukaresti törvényhozásban – hangsúlyozta.

A csángó oktatási programot mindenképpen meg kell őrizni, az elmúlt 3 hónap megnyugvást hozott az elszámolások körüli anomáliák után, s úgy döntöttek, meghosszabbítják a szerződést a Romániai Magyar Pedagógus Szövetséggel augusztus végéig, biztosítva a működtetéshez szükséges további 30 millió forintot.    

Kárpátalja vonatkozásában

azt mondta: sajnálattal értesültek a döntésről, hogy nem lesz olyan választókörzet, ahol többséget alkotnának a magyarok. A kormány ennek ellenére reméli, hogy a magyarság megfelelő politikai képviselete biztosítva lesz.

Az elmúlt két évet összegezve

kiemelte: a nemzetpolitika a kormányváltás előtt gyakorlatilag nem volt látható, „egy eldugott kis főosztály” foglalkozott a területtel. Mára az államigazgatás szervezetén belül nagyon fontos helyet foglal el, és valóban áthatja a kormányzati gondolkodást, figyelembe véve a külhoni magyarság érdekeit. Ezt szolgálja a nemzetpolitikai tárcaközi bizottság, amelynek fő célja, hogy összehangolja a kormányzaton belül a nemzetpolitikával kapcsolatos cselekvési területeket. Felidézte, hogy még a kormány megalakulása előtt elfogadták az állampolgársági törvény módosítását, és a Nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényt. Az új alaptörvény is sokkal határozottabban rögzíti a felelősségviselést a külhoni magyarságért. Hat év után ismét összehívták a Magyar Állandó Értekezletet, amelynek már két plenáris ülése volt, folyamatosan üléseznek a szakbizottságok, létrehozták a Magyar Diaszpóra Tanácsot. Zökkenőmentes az egyszerűsített honosítás, mára több mint 250 ezer kérelem érkezett, és mintegy 157 ezren már letették az állampolgársági esküt is – sorolta.

Szeretnének minden magyart személyesen is megszólítani, éljen bárhol a világon. Ezt szolgálja a Nemzeti Regiszter, amelyre bárki feliratkozhat. Új támogatáspolitikát alakítottak ki, amely összegzése szerint beváltotta az előzetes reményeket. A programok közül szólt még a külhoni magyar területekre szervezendő osztálykirándulásokról és a külhoni magyar óvodák évéről. Kiemelte a nemzetpolitikai stratégia megalkotását – ilyen dokumentum az elmúlt 22 évben nem született. Utalt a legfőbb célokra, hogy a magyar közösségek gyarapodó közösségek legyenek, és megerősítsék a magyar intézményeket. A közeljövőben elindul a nemzeti jogsegélyszolgálat, amelybe bevonnák a külhoni civil szervezeteket, és várhatóan lesz egy budapesti központ, amely folyamatos monitoring tevékenységet végez, és továbbképzéseket nyújt. Közölte: idén 13 milliárd forint áll rendelkezésre nemzetpolitikai célokra, de remélik, a gazdasági helyzet javulásával a források is bővülnek majd.

Kitekintő / mti.hu

Friss hírek