Timosenko miatt nem utazik Ukrajnába a német elnök

Lemondta egy ukrajnai programját a német államfő, Joachim Gauck ezzel Julija Timosenko volt ukrán miniszterelnök bebörtönzése ellen tiltakozik – írta csütörtökön a Süddeutsche Zeitung. Az államfői hivatal megerősítette a lap értesülését.

Andreas Schulze, a szövetségi elnök szóvivője közölte: Gauck nem vesz részt a közép-európai államfők május közepére tervezett találkozóján, amelyre a terv szerint Jaltában kerülne sor. Ukrajna németországi nagykövetségét tájékoztatták arról, hogy az elnök nem tesz eleget a meghívásnak – tette hozzá.

Német államfők igen ritkán mondják le külföldi útjaikat. Legutóbb az előző szövetségi elnök, Christian Wulff hozott ilyen döntést, ő egy Bahreinbe tervezett látogatást mondott le 2011-ben, tiltakozásul az arab államban zajló tüntetések brutális szétverése miatt.

A Süddeutsche Zeitung szerint Gauck egyeztette a döntést Angela Merkel kancellárral. Az államfő szóvivője ezzel kapcsolatban csupán annyit közölt, hogy „a szövetségi kormánnyal szoros kapcsolatban” született az elhatározás. Steffen Seibert, a kormány szóvivője pedig megjegyezte, hogy a kancellár és az államfő közti megbeszélések bizalmas jellegűek.

A nyári, lengyel-ukrán szervezésű labdarúgó Európa-bajnokságon a német válogatott csoportmérkőzéseit Ukrajnában tartják – emlékeztetett a Süddeutsche Zeitung. A lap hozzátette: a német politikusoknak dönteni kell arról, hogy a Timosenko-ügy közepette ellátogassanak-e a mérkőzésekre. A lap értesülése szerint egyelőre azt fontolgatják, hogy a legfőbb állami vezetők a lehetséges minimumra szorítják az érintkezést a kijevi vezetéssel az esetleges ukrajnai látogatások során.

A német kormány már előző nap hivatalosan tiltakozott Timosenko állítólagos bántalmazása miatt. Seibert szerdai tájékoztatóján hangsúlyozta: a berlini kormányt rendkívüli módon aggasztják azok az értesülések, amelyek szerint az 51 éves volt ukrán miniszterelnököt bántalmazták, amikor a napokban akarata ellenére a börtönből átszállították egy kórházba.

Csütörtökön Guido Westerwelle külügyminiszter és több vezető politikus üdvözölte Gauck döntését. A külügyminiszter ismét felajánlotta Kijevnek azt a lehetőséget, hogy végezzék Timosenko gyógykezelését Németországban.

Kitekintő / MTI

Friss hírek