Sportárverés indult a szórványmagyarság megsegítésére

Mintegy száz magyar olimpiai bajnok és számos legendás sportoló által felajánlott relikviára, köztük sporttörténeti jelentőségű ereklyékre lehet licitálni hétfőtől a Nemzeti Sportárverés az Erdélyi Szórványmagyarságért elnevezésű internetes aukció keretében.

A www.licit.hu/sportarveres oldalon elérhető aukció legkiemelkedőbb tétele egy ötkarikás nemzeti lobogó, amelyet hetvenhét olimpiai bajnok sportoló írt alá a határon túli magyarság támogatása érdekében – olvasható az aukciót kezdeményező Mezőségi Őrzőkör Alapítvány közleményben.

Az oldal látogatói emellett a háromszoros olimpiai bajnok vízilabda-válogatott tagjai által dedikált ereklyékre, a „svédverő” labdarúgó-válogatott, valamint a női és a férfi kosárlabda-válogatott mezére is licitálhatnak.

A május 31-éig futó árverés tételei között szerepel továbbá az 1999-ben EB-döntőbe jutott férfi kosárlabda válogatott tagjai – köztük az azóta elhunyt Orosz László – által aláírt mez is. A Mezőségi Őrzőkör Alapítvány a befolyt összeget a Mádl Dalma védnöksége alatt működő Bástya Egyesület támogatására fordítja.

Az egyesület Vicén és Magyardécsén alapított szórványkollégiumokat. A kollégiumok lényege, hogy azokból az iskolákból, amelyeket a magyar ajkú gyermekek számának fogyatkozása miatt a bezárás fenyeget, gyerekeket fogadnak be bentlakásos kollégiumok létesítése révén.

A Magyarország valaha volt talán legrangosabb sportárveréseként jellemzett aukción mások mellett Albert Flórián, Berki Krisztián, Buzánszky Jenő, Dávid Kornél, Éles József és Grosics Gyula relikviáira lehet licitálni.     Kalapács alá kerülnek továbbá Gyurta Dániel, Kemény Dénes, Kertész Alice, Kovács „Kokó” István, Kovács Antal „Atom Anti”, Kökény Beatrix, Magyar Zoltán, Marian Cosma, Martinek János, Mészöly Kálmán, Nagy Tímea, ifj. Ocskay Gábor, Pálinger Katalin, Regőczy Krisztina, Schmitt Pál, Storcz Botond, Szabó Bence, Tóth Krisztina, Vajda Attila és Zsíros Tibor ereklyéi.

Kitekintő / Krónika.ro

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »
plazmacenter.hu

A plazmaadás: életmentő lehetőség, amelyre figyelni kell (x)

A plazmaadás egy különleges lehetőség, ami nemcsak az életmentésben játszik kulcsszerepet, hanem anyagilag is hasznos lehet. Ugyanakkor fontos, hogy a szabályokat betartsuk, különben egészségügyi kockázatok merülhetnek fel. Magyarországon a plazmaadással kapcsolatos előírások rendkívül szigorúak, ezért fontos, hogy tisztában legyél az egészségügyi feltételekkel.

Read More »