Az Orbán-kormány bejelentette a megszorítást

Makrogazdasági szemszögből nézve vélhetően elegendő lesz arra a mostani intézkedéscsomag, hogy a túlzottdeficit-eljárásban és a kohéziós alap támogatásai kapcsán pozitív fordulat következzen be. Egyelőre kérdéses, hogy a pénzügyi tranzakciós adó vagy a 2 forintos távközlési adó minden ponton megfelel-e az uniós szabályozásnak. Összességében azonban a program javíthat hazánk befektetői megítélésén, az igazi előrelépést azonban még mindig az EU/IMF-hitel elfogadása jelentené. Ennek fényében markáns hozamcsökkenést nem várunk a közeljövőben.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »