Nyugtalanok a németek a francia elnökválasztás miatt

Nyugtalanító a francia elnökválasztások első fordulójában elért szélsőjobboldali siker – mondta a német kormány helyettes szóvivője hétfőn.

Georg Streiter Berlinben kormányszóvivői tájékoztatón elmondta: a Nemzeti Front jelöltjére, Marine Le Penre leadott szavazatok magas száma riasztó, a második forduló azonban megnyugvást hozhat.

Hozzátette: Angela Merkel német kancellár továbbra is Nicolas Sarkozyt támogatja. Megjegyezte: tudomása szerint Merkel nem vesz részt személyesen a konzervatív jelölt kampányában.

A helyettes kormányszóvivő kiemelte, hogy német és a francia kormányzat viszonya „teljes mértékben független” a vezető pozíciókat betöltő személyek kilététől, és Merkel jól együttműködik a francia elnökkel, bárki legyen is az.

Hasonlóan vélekedett Guido Westerwelle külügyminiszter is, aki hétfőn hangsúlyozta: a német-francia kapcsolat kulcsfontosságú az uniós integráció jövője szempontjából, Németország ezért a Franciaországgal való szoros együttműködés lehetőségét keresi akkor is, ha Francois Hollande lesz a következő államfő. Kifejtette: a francia elnökválasztás második fordulójában „két igazi demokrata” vesz részt, akik egyaránt „kiállnak Európáért és a német-francia barátságért”.

Sigmar Gabriel, a német szociáldemokrata párt (SPD) elnöke üdvözölte Hollande győzelmét. A legnagyobb német ellenzéki párt vezetője kiemelte: a franciák változást akarnak, a szocialista jelölt sikere pedig azt mutatja, hogy a Merkel-Sarkozy-féle megszorító politikának van alternatívája. A kiadáscsökkentés nem vezet az államadósság mérséklődéséhez, ha közben összeomlik a gazdaság, ezért az uniós fiskális paktumot  ki kell egészíteni egy növekedésélénkítő programmal – mondta Gabriel.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »