Prioritás a verespataki aranykitermelés terve

Prioritás a verespataki aranykitermelés terve – jelentette be a kormányfő. Mihai-Răzvan Ungureanu úgy fogalmazott: a projektet nem környezetvédelmi, hanem politikai okokból támadják. A miniszterelnök szerint a terv beindítása megszüntetné a munkanélküliséget a térségben.

A kormányfő ugyanakkor arról is beszélt, hogy folytatják a CupruMin eladását. A privatizációs folyamatot azt követően kezdik újra, hogy a gazdasági minisztérium kéviselői találkoztak a márciusi versenytárgyalás nyertesével a Roman Copper vállalattal. A meghallgatást a beruházó kérte azután, hogy az április 6-i tárgyaláson nem tudtak megállapodni a kormánnyal, így nem írták alá a privatizációs szerződést. A beruházó szerint félreértés történt, a gazdasági minisztérium viszont azt állítja, hogy a befektető nem fogadta el az állam által megszabott privatizációs feltételeket. A CupruMin időközben új környezetvédelmi engedélyt kért, hogy folytathassa a kitermelést. A CupruMin Románia legnagyobb rézbányája, a réztartalék 60 százaléka fölött rendelkezik.

Kitekintő / Marosvásárhelyi Rádió

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »