Kétnyelvűségi gerillaakció Felvidéken

Dunaszerdahelyen és Somorján több óriásplakáton is a magyar nyelvhasználat hiányára figyelmeztető feliratokat helyeztek el. A plakátokon kizárólag államnyelven hirdettek.A reklámfelületekre ragasztott szlovák és magyar nyelvű öntapadó matricákon a következő feliratok szerepelnek: „Bűncselekmény folyamatban – magyar feliratok mellőzése” és „Merénylet a kétnyelvűség ellen – ne közelítse meg a helyszínt”. Utóbbi sávmatrica az ügyfeleknek üzeni, hogy a magyarul is hirdető vállalkozásokat részesítsék előnyben.

Azt egyelőre nem tudni, kik a figyelemfelkeltő akció lebonyolítói. Megkeresésünkre a Kétnyelvű Dél-Szlovákia csoport cáfolta, hogy ők állnának a kezdeményezés mögött, de hozzátették, üdvözlik a civil kurázsi újabb megnyilvánulását. „A több színtéren is éledező aktivitás azt mutatja, hogy az egyszerű polgárok passzív szemlélőkből nyelvi jogaink első számú érvényesítőivé léptek elő” – tette hozzá a csoportosulás képviselője.

Tavaly a matricakampányt követően Dunaszerdahelyen és Somorján is az önkormányzat felhívást intézett a városok területén működő vállalkozásokhoz, hogy az ügyfelekkel való érintkezés során a szlovák mellett használják a magyar nyelvet is. Mivel a felhívás csak részben volt sikeres, úgy tűnik az akciók folytatódnak. Októberben Dunaszerdahelyen már volt egy hasonló megmozdulás az óriásplakátok kettős nyelvhasználatának elérése érdekében.

A régióban egyre több polgári kezdeményezés lát napvilágot. Tavaly nyáron több hullámban matricakampány zajlott, majd a Kétnyelvű Dél-Szlovákia aktivistái hangosbemondóval akcióztak a vonatokon és egy kétnyelvű útjelzőtábla is felállításra került. Az anyanyelvhasználat ügyében az Anyanyelvünkért Polgári Társulás indított a vállalkozók körében népszerűsítő kampányt.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »