Youssou N’Dour miniszter lesz

Beiktatták hivatalába az új szenegáli államfőt. Macky Sall az elnökválasztás második fordulójában az ellenzéki összefogásnak köszönhetően meggyőző fölénnyel győzte le a 85 éves Abdoulaye Wade-t, aki a vereséget elismerve át is adta neki a hatalmat.

Az ünnepi ceremónia után Macky Sall nem késlekedett sokat megnevezni kormánya tagjait: a miniszterelnöki posztot egy egykori bankár, Abdoul Mbaye kapta, aki technokrataként egyik párthoz sem kötődik. Hasonlóan pénzügyi szakember került a pénzügyi tárca élére, Amadou Kane korábban a BNP Paribas szenegáli szárnyának a vezetője volt.

Még nagyobb szenzációt keltett a kulturális és turisztikai miniszter személye: ezt a területet ugyanis Youssou N’Dour világhírű zenész kapta, aki maga is indulni szándékozott az elnökválasztáson. Favoritnak is tűnt sokáig, ezért aztán talán nem véletlen, hogy az indulásról dönteni hivatott bíróság elégtelennek találta a benyújtott ajánlószelvényeinek számát, megfosztva őt az indulás jogától.

Az eddigi negyven helyett huszonöt fős kabinet alakul, amiben szerepet kapnak a Sall győzelmét elősegítő különböző ellenzéki pártok képviselői is.

Macky Sall, noha hivatalosan hét éves mandátumát kezdi meg, megígérte, hogy ezt visszaállítja a korábbi öt évre, meghagyva a maximum két terminus korlátját is.

Kitekintő

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »