Börtönre ítélték bin Laden özvegyeit

Oszama bin Laden béhai terrorista vezető özvegyei és két legidősebb lánya illegális határátlépésért és az országban való engedély nélküli tartózkodás miatt kaptak börtönbüntetést Pakisztánban. Mindnyájukra 45 napos börtönbüntetést szabott ki a bíró, továbbá 10 ezer pakisztáni rúpia (kb. 25 ezer forint) pénzbírságot is kaptak. Büntetésükből egy hónapot már letöltöttek, így csak további két hetet kell rács mögött tölteniük. A büntetés lejárta után az özvegyeket hazatoloncolják.

A három özvegy közül kettő szaúd-arábiai, a legifjabb pedig jemeni állampolgár. Az ügyvédjük, Atif Ali Kán szerint védencei „elégedettek az ítélettel”, hiszen hamarosan hazatérhetnek családjaikhoz. Azt is hozzátette, hogy a jemeni hatóságok hajlandóságot mutatnak az özvegy befogadására. A szaúdi kormánnyal még folynak az egyeztetések a deportálással kapcsolatban, de az ügyvéd biztos abban, hogy pár napon belül velük is megegyeznek.  

Oszama bin Ladent tavaly májusban gyilkolták meg amerikai kommandósok, a tűzharcban legfiatalabb felesége is megsérült. Habár úgy gyanították, hogy a terrorista az afgán-pakisztáni határon bujkál, esetleg barlangban él, 2005 óta Abbottabadban rejtőzködött családjával. Halála után kerültek a nők őrizet alá, de formális pert csak múlt hónapban indítottak, ekkor kerültek a média figyelmének középpontjába is. Iszlámábádban, Pakisztán fővárosában egy házban tartották őket fogva gyermekeikkel, akiknek számát nem tudni pontosan, nagyjából tízen lehetnek. 

Tátrai Kriszta

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »