Újraindítanák a Budapest-Kolozsvár repülőjáratot

A hagyományos Budapest és Kolozsvár közötti repülőjárat beindításához keres partnereket a kolozsvári repülőtér vezetősége – mondta az MTI-nek David Ciceo, a repülőtér igazgatója.

Kifejtette: a Malév csődjét a kolozsvári repülőtéren is sajnálattal vették tudomásul.

„Nem mondhatjuk, hogy a Malév Kolozsvár és Budapest közötti járatai jelentős hányadát tették ki a kolozsvári repülőtér forgalmának, de ezek a járatok mégis nagyon fontosak voltak, mert budapesti átszállással megannyi európai célpontba lehetett eljutni Kolozsvárról” – nyilatkozta az igazgató.

Elmondta, olyan partnert keresnek a Kolozsvár és Budapest közötti repülőjárat beindításához, amelyik a budapesti átszállást is biztosítja. Úgy vélte, a Kolozsvár és Budapest közötti távolság túl kicsi ahhoz, hogy nagy utasszállítási kapacitással rendelkező, ám az átszállást nem biztosító fapados légitársaságok indítsanak repülőjáratot a két város között.

„A Tarommal és más társaságokkal is tárgyalásokat folytatunk” – jelentette ki.

A Malév naponta két járatot működtetett Kolozsvár és Budapest között. A magyar társaság kiesése után a Kolozsvári Nemzetközi Repülőtérről a Tarom, a Wizz Air és a Lufthansa működtet járatokat 15 célállomásra. A repülőtér tavalyi forgalma kevéssel meghaladta az egymillió utast.

Erdélyből csak a Székelyföld határán levő marosvásárhelyi Transilvania repülőtérről repül menetrendszerinti járat Budapestre, a Wizz Air fapados társaság heti háromszor utaztat ezen a távon.

Kitekintő / MTI

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »