Lesz-e Petőfi Sándor iskola Segesváron?

Bár két éve szeretne létrehozni önálló magyar iskolát Segesváron az ottani magyar közösség, a Maros Megyei Tanfelügyelőség azonban rendre figyelmen kívül hagyja kérésüket.

Tavaly azzal az indokkal utasították vissza őket, hogy az iskolahálózat elfogadása után nyújtották be igényüket, idén pedig egyszerűen válasz nélkül hagyták beadványukat.

A 26 ezres lélekszámú Segesváron a lakosság valamivel több, mint 17 százaléka magyar. 400 gyerek tanul anyanyelvén a város különböző iskolájában. A tagozatok egyesítésével szeretnék létrehozni a magyar iskolát, amelyet a közelben elesett költőről, Petőfi Sándorról neveznének el.

Az új román oktatási törvény lehetővé teszi, hogy önálló magyar iskolát hozzanak létre olyan településeken, ahol több intézményben is oktatnak magyar nyelven. A jogszabály egyértelmű, ezt azonban eddig sem Segesváron, sem Dicsőszentmártonban nem sikerült érvényesíteni.

A segesvári román önkormányzati képviselők a tanfelügyelőség támogatása híján nem szavazták meg a magyar tagozatok összevonását és egy önálló iskola létrehozását. A helyi RMDSZ szerint elfogadhatatlan, hogy a tanfelügyelőség is és az önkormányzat is semmibe veszi a tanügyi törvényt.

Kitekintő / Erdély Ma / Duna

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »