Cserkészruha muszlim lányok számára

Cserkészruha készült muszlim lányok számára Nagy-Britanniában, amire még nem volt példa.

A ruha térdig ér, nadrág fölé tervezték. Kapucnis, hogy mentesítse a lányokat a fejkendő viseletétől. Ujja egészen hosszú, ami jól védi a karokat a bokrok ágaitól, vagy a horzsolásoktól például kötélre mászáskor.

A muszlim cserkészlányruhát Sarah Elenany tervezte, aki brit, de palesztin és egyiptomi származású. Már dolgozik egy lengébb, mármint melegebb időben célszerűbb ruhán is, amely szintén alapvetően pólójellegű – adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.

A brit cserkészethez egyre több muszlim csatlakozik, és több lány, mint fiú, ezért is érett meg a helyzet lányruha rendszeresítésére. Mintegy 2 ezer muzulmán cserkész van a szigetországban 40 csapatba tömörülve. Ezen csapatok zöme muszlimokból áll.

A világ egészét tekintve a cserkészek egyharmada muzulmán.

Chris Foster, a brit cserkészszövetség szóvivője megjegyezte, hogy – mint mondta – „ijesztően” sok ember hiszi azt, a cserkészet csakis keresztényalapú lehet, holott felölel mindenféle hitet.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »