Jurij Mushka: az EU-csatlakozás mindenben prioritást élvez

Pontosan húsz évvel ezelőtt, 1992 márciusában nyílt meg Magyarországon a független Ukrajna első nagykövetsége, amely egyben az ország első külföldi diplomáciai képviselete volt. Az ukrán-magyar kapcsolatok elmúlt húsz évéről, és Ukrajna jövőjéről beszélgettünk Yurii Mushkával, Ukrajna rendkívüli és meghatalmazott magyarországi nagykövetével.

Riporter: Március 24-én lett húsz éve, hogy Ukrajna Magyarországi Nagykövetsége megnyitotta kapuit. Ennek a két évtizednyi munkának mik voltak a főbb állomásai, legfontosabb eredményei?

Jurij Mushka: Húsz év alatt kiépült a kétoldalú kapcsolatok rendszere. Létrehoztuk azt a rendszert, amely folyamatosan fejlődik. Gondolok itt elsősorban az alapszerződésre, valamint arra a 64 dokumentumra, amit aláírtunk az időszakban. Természetesen alapvető fontosságot tulajdonítunk a kormányközi kétoldalú bizottságok – mint a gazdasági, a határokon átívelő együttműködés vagy a kisebbségi bizottság – munkájának. Az együttműködésnek ez a formája megítélésünk szerint példaértékű. Immár minden bizottság rendszeresen ülésezik, aminek meg is van az eredménye. Alá szeretném húzni azt, hogy 2011-ben 2,7 milliárd dollár értékű árucsere forgalmat bonyolított a két ország egymással, ami meghaladta a gazdasági válságot megelőző, 2008-as teljesítést. Véleményem szerint ez meggyőző eredmény egy olyan időszakban, amikor Európa még mindig küzd a válsággal. Ugyanakkor a mindenkori állami vezetők, a minisztériumok, a vegyes bizottságok szintjén örvendetes a nem egy esetben kialakult baráti viszony. Joggal állíthatom, hogy jó úton és jó irányban fejlődnek az ukrán-magyar kapcsolatok.

R.: Ön már 1993 óta, tehát gyakorlatilag a kezdetektől Ukrajna Magyarországi Nagykövetségén dolgozik. Hogyan emlékszik, mik voltak a legnehezebben leküzdhető akadályok a kétoldalú kapcsolatokban?

R.: Ukrajnában éppen Magyarország volt az első állam, amely külképviseletet nyitott, és ugyanakkor Ukrajna is első nagykövetségét Magyarországon nyitotta. Mi állt ezek hátterében?

J. M.: Mondhatnám, hogy a véletlenek összjátéka, ugyanakkor két véletlen már nem véletlen. Természetes lépés volt a két szomszédos, baráti ország részéről. Ezeknek a gyors és teljes bizalmon alapuló lépéseknek, valamint az alapszerződés aláírásának jelentőségét az ukrán külpolitika szempontjából azóta sem írta felül semmi.

R.: Magyarországnak mintegy hatezer ukrán nemzetiségű lakosa van. Mennyire vesznek részt, mennyire vonják be őket az ukrán kulturális programokba? Mennyire összetartóak?

J. M.: Ukrajnából rendszeresen érkeznek ide művészeti együttesek, melyek iránt mindig nagy az érdeklődés az ukrán közösség részéről, s ez további programok szervezésére ösztönöz bennünket. Úgy vélem, a kulturális programok is hozzájárulnak a két ország kapcsolatainak elmélyüléséhez, népeink kölcsönös megismeréséhez, illetve egymás megértésének elmélyítéséhez.

R.: Ukrajnában idén ősszel parlamenti választásokat tartanak. Milyen változásokat hozhat ez a választás?

J. M.: A parlamenti választások, a demokrácia állandó tétje a változások mértékének és irányának megszabása. Ennek eldöntése a szavazópolgárok feladata és felelőssége. Egy egészen biztos: mind a jelenlegi kormánypártok, mind a jelenlegi ellenzék között konszenzus van abban a tekintetben, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás prioritást élvező cél, bármilyen kormánya is legyen Ukrajnának. Ez kétségbe vonhatatlan tény.

R.: A nyugati sajtóban ugyanakkor sok cikk olvasható a médiában arról, hogy Ukrajna inkább újra Oroszország felé „kacsingat”.

J. M.: Egyetértek Önnel, a sajtó valóban előszeretettel foglalkozik ezzel a kérdéssel, ám az a kapcsolatrendszer, amely mára az Európai Unió és Ukrajna között kialakult, egyetlen más ország viszonylatában sem létezik. Például a napokban kerül majd sor a társult tagsági szerződés parafálására. Ez az, amit komolyan kell venni. Az egyéb sajtóhíresztelések pontos célját nem egészen értem, megítélésem szerint nincs alapja az effajta találgatásoknak. Az Európai Unió a célunk, s ebben mindig következetesek voltunk.

R.: El tudja-e Ön képzelni, hogy Ukrajna belátható időn belül az Európai Unió tagja lehet?

J. M.: Természetesen. Miért ne? Nem gondolom, hogy ez holnap, vagy holnapután be tud következni. Nehéz utat kell megtennünk, de a csatlakozás az Európai Unióhoz nem öncél. Reformokat jelent, eszközt ahhoz, hogy jobbá tehessük az emberek életét, emeljük az életszínvonalat, európai szabványok szerint, európai színvonalon élhessünk. Ez a cél. 

R.: Viszont Oroszország inkább egy létrehozandó Eurázsiai Unión belül szeretné látni Ukrajnát.

J. M.: Természetesen itt mások a célok, és ne felejtsük el, hogy Oroszország nagyhatalom, és ebből kifolyólag vannak saját külpolitikai prioritásai.

R.: Pont a napokban zajlott Moszkvában az eurázsiai kongresszus, amelyen megfigyelői státuszban Viktor Janukovics ukrán államfő is részt vett. Ott kimondták, hogy 2015-re alá szeretnék írni az Eurázsiai Unió gazdasági alapokmányát. Tehát Oroszország ismét erőteljesen terjeszkedik a posztszovjet térségben. Ez a körülmény, illetve az elmúlt évszázad tapasztalatai nem arra engednek következtetni, hogy Ukrajna szükségszerűen visszatérhet a volt szovjet szövetségi rendszerbe?

J. M.: Értelmetlen a felvetés, mert Ukrajnának nem áll szándékában semmilyen szövetséghez csatlakozni, az Európai Unión kívül. Az ukrán államfő is egyértelművé tette, nem csatlakozhatunk az Eurázsiai Unióhoz, mert ezt nem teszi lehetővé az alkotmányunk. Ebből a szempontból a hasonló találgatások és célzások nem mások, mint találgatások és célzások.

R.: Mennyire megosztott ma Ukrajna? Gondolok itt elsősorban a Kelet- és Nyugat-Ukrajna közötti megosztottságra, a nyelvkérdésre. Felmerült, hogy az ukrán mellett a második államnyelv rangjára kellene emelni az oroszt. A hasonló elképzelések nem vezetnek-e még inkább az ország megosztottságához?

J. M.: Ukrajna egységes állam, a megosztottság fokozott tematizálása mindig a választások körüli időszakokban figyelhető meg. Én nem látom, és nem is szeretném megosztottnak látni Ukrajnát. Természetesen vannak kulturális eltérések Nyugat-Ukrajna és Kelet-Ukrajna között, a történelemből adódóan vannak mentalitásbeli eltérések a különböző régiók között, azonban ezek összességéből sem következik a fenti állítás. Szeretném hangsúlyozni, hogy Ukrajna egységes állam.

R.: Idén júniusban startol Ukrajnában a 2012-es labdarúgó EB. Mennyire készült fel Ukrajna a rangos sporteseményre?

J. M.: Szerintem készen vagyunk, készen leszünk. Még van hátra két hónapunk. El kell végezni az utolsó simításokat. Meggyőződésem, hogy Ukrajna Lengyelországgal együtt meg tudja mutatni: nemcsak Nyugat-Európában, hanem Közép-Kelet-Európában is lehet színvonalas, magas szintű sporteseményeket lebonyolítani. A labdarúgó EB-vel összefüggésben Ukrajnában komoly infrastrukturális fejlesztésekre került sor. Autópályák, repülőterek, terminálok, szállodák épültek. Ez bajnokság időben jött, mert lendületet adott az egyébként is szükséges fejlesztéseknek. Mi készen leszünk, és mindenkit szeretettel várunk Ukrajnába.

R.: Sajnos Magyarországon sokakban élnek sztereotípiák az ukrán közbiztonsággal kapcsolatban – ezt magam is számos alkalommal megtapasztaltam mások részéről, amikor ki-kiutaztam Ukrajnába. Mennyire biztonságos a mai Ukrajna?

J. M.: Abszolút biztonságos. Ha a bűnügyi statisztikákat vesszük alapul, akkor Kijevben nagyobb biztonságban érezheti magát az ember, mint a legtöbb európai nagyvárosban. Higgyék el, Ukrajna Európában van.

R.: Biztos vagyok benne, hogy a foci EB Magyarországról is sok szurkolót vonz majd. Tudna-e praktikus tanácsot adni az utazni vágyóknak?

J. M.: Mind az ukrán, mind a magyar határőrök, vámosok készülnek arra, hogy megnövekszik a majd a határforgalom. Mindkét oldalon mindent megtesznek majd a zavartalan közeledés biztosítása érdekében. Ugyanakkor azt a feladatukat is komolyan veszik, hogy kiszűrjék a nem kívánatos elemeket, s ezzel járuljanak hozzá az utazóközönség zavartalan szórakozásához, a sportünnephez az ország belsejében.

Anton Bendarzsevszkij

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »