Rehabilitálta a Legfőbb Ügyészség Mindszenty Józsefet

Mindszenty József bíboros teljes körű jogi, erkölcsi és politikai rehabilitálását nyilvánította ki a Legfőbb Ügyészség a napokban meghozott határozatával – közölte az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyei Hivatal vasárnap az MTI-vel.

Mint írták, a rehabilitálási eljárás Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek kérésére a napokban a Legfőbb Ügyészség határozatával zárult le hivatalosan.

Emlékeztettek arra: a budapesti népbíróság IX. 254/1949 szám alatt folytatott ügyében a Legfőbb Ügyészség már 1989 végén perújítási nyomozást rendelt el. Az 1990. évi XXVI. törvény a törvénysértő elítélések orvoslásáról szólt, a mostani határozat pedig a korábbi perújítási nyomozás hivatalos lezárását jelenti.

A közlemény felhívja a figyelmet arra: Erdő Péter úgy nyilatkozott, „ez az esemény egy szenvedéssekkel teli, hosszú történet összefoglalása”, amely reménye szerint „hozzájárul múltunk igazságának megismeréséhez, népünk lelki gyógyulásához és felemelkedéséhez”.

A bíboros hozzátette: a rehabilitáció „egyértelmű jele annak, hogy hazai igazságszolgáltatásunk szakított a koncepciós perek nehéz örökségével, és komolyan törekszik az igazságosság alapvető emberi követelményeinek érvényesítésre”.

Kitekintő / mti.hu

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »