Új magyar színházi portál indult

Az erdélyi magyar színházak, színészek, kritikusok, színészhallgatók közösségi portáljaként indult útjára egy új internetes felület, a szinpad.ro.

A projektmenedzser, Mihály Csaba elmondta, a réteg online média a színházzal kapcsolatos szakmákat, színészeket, rendezőket, teatrológusokat, dramaturgokat, díszlettervezőket szeretné összefogni, függetlenül attól, hogy aktívan gyakorolják a szakmát vagy sem.

A portál célja, hogy az erdélyi színházi közösségek egyetlen helyen mutatkozzanak be. Tervben van továbbá szakmai képzések, táborok szervezése, elsősorban azon színészek számára, akik az eszköztárukat szeretnék gyarapítani, új módszereket megismerni. Ezeket pályázati pénzekből finanszíroznák.

A szinpad.ro a kritikák, interjúk, publikációk mellett arcképcsarnokot, színházi, bábszínházi, mozgás és táncszínházi programokat is közöl, valamint fórumot is működtetni szeretne. Az oldal jelenleg feltöltés alatt áll.

Kitekintő / Manna.ro

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »