A tűzzel játszik a kormány

Azok után, hogy Görögország megkapta a 130 milliárd eurós hitelcsomag első (28 milliárd eurós) részletét még mindig nem hárult el a veszély a csődbemeneteltől. Meglátásunk szerint elég körülményesen reagálnak a döntéshozók a szükséges reformok terén, amivel tovább fokozzák a veszteségeket. Egyértelmű, hogy az EKB finanszírozása nélkül elkerülhetetlen lett volna az EU-ból való kilépés, azonban közeljövőben  tartandó választások még jelentős politikai kockázatokat tartalmaznak, ami újból felerősítheti ezen törekvéseket meglátásunk szerint. Ez a lépés azonban még nagyobb költségekkel járna, mint az eddigi mentőcsomag és valószínűleg felerősítené a „fertőzésveszélyt” Európa többi részén is.   

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »