Így látja Amerika az orosz elnökválasztásokat II.

Az angol nyelven rendelkezésre álló és külpolitikával foglalkozó amerikai sajtótermékek az elmúlt héten szinte kivétel nélkül az orosz elnökválasztásról és Vlagyimir Putyinról cikkeztek. A vasárnapi voksolás után a vezető médiumokban megkezdődtek a találgatások Putyin következő elnöki ciklusával kapcsolatban, mialatt az ellenzék széles körben elkövetett csalássorozatról beszél.

Az orosz elnökválasztás napjával a mainstream amerikai sajtó még mindig szinte kizárólag Vlagyimir Putyinnal foglalkozott és bár nyilatkozataikkal az eddigieknél jobban előtérbe került a többi elnökjelölt, az elméleti okfejtések Oroszország jövőjét és Putyin harmadik hivatali idejét illetően abszolút primátust éveznek.

A Washington Post a választás kezdete óta folyamatosan bejelentett állítólagos szabálytalanságokkal foglalkozik és kitér a szavazóhelyiségekben felszerelt webkamerák kérdésére is. A médiumok elsősorban európai elemzőintézeteket szólaltatnak meg, amelyek rossznak és igazságtalannak titulálják a választásokat, utalva például az aránytalanul elosztott médiaidőre és Putyin személyes beleegyezésére más jelöltek szavazócédulára kerüléséhez. Ugyan Dmitrij Medvegyev ígéretet tett a vádak (és a Hodorkovszkij-ügy) felülvizsgálatára, ám ezt a húzást többen csak a közelgő ellenzéki tüntetések leszerelésére tett kísérletnek gondolják.

Putyin győzelme ugyan nem okozott meglepetést, mégis egy új helyzet állt elő, amely merőben eltér legutóbbi elnökké választásától. A legfontosabb kérdés, amely szinte minden amerikai médiumban megfogalmazódik az, hogy míg 2004-ben 71,3 százalékkal, most majd’ 64 százalékkal szereplő politikus hogyan viszonyul a továbbiakban az ellene tüntető tömegekhez és az ellenzékhez.

A New York Times még a választások előtt tudósított egy interjúról, amelyben Putyin megemlítette egy esetleges 2018-as újraindulásának ötletét, „ha minden jól alakul”. Az előző ciklusában még tapasztalható elsöprő népszerűsége igencsak erodálódott az elmúlt évek során és bár most hat évre szerzett mandátumot, elemzők szerint egyáltalán nem biztos, hogy képes megtartani támogatását egy esetleges második terminusra. 

Emellett kérdésessé vált az amerikai-orosz kapcsolatok további alakulása is. Az USA felelősségének hangoztatása a tüntetések kirobbantásában másfajta hangnemre enged következtetni az orosz fél részéről, de emellett Szíriához, az Európai Unióhoz és az ENSZ-hez fűződő eddigi kapcsolatai is megkérdőjeleződhetnek. A távlati prognózisok egy sokkal nehezebb elnöki időszakot vizionálnak és jelen állás szerint a 2018 utáni hivatalban maradás meglepő teljesítmény lenne Putyin részéről. A Mihail Hodorkovszkij ellen folytatott, sokak szerint erős politikai töltettel rendelkező eljárás felülvizsgálatát a lap kiegészíti azzal a ténnyel, hogy az ismert oligarcha a Putyin elleni szembenállás egyik jelképének számít.

Március 4 óta folyamatosan publikálnak rövidebb-hosszabb elemzéseket a különböző elemzőintézetek, periodikák és politikai blogok az Egyesült Államokban. Az USA külpolitikájával foglalkozó Foreign Affairs a héten megjelent elemzéseiben például részletekbe menően tér ki az Oroszország jövőjét érintő mindenfajta találgatásokra. A két ország kapcsolatait 2009-ben egyfajta „új kezdet” jellemezte, amelynek keretében sor került az atomfegyverek számának csökkentését elősegítő, új START egyezmény aláírására is. Putyin mostani győzelmével és a sorozatos USA-ellenes megnyilvánulásokkal egyesek e kapcsolat végét vízionálják, mások szerint pedig minden marad a már megszokott forgatókönyv szerint. Kérdés továbbá, hogy hogyan formálódik a Putyin előző ciklusa alatt kialakult új középosztály  és a tüntetésekben való szerepe, illetve viszonya az állami korrupcióhoz. A kormányzat további reformintézkedései, valamint az ellenzék egy hatékonyabb politikai erővé válása is meghatározó jelentősséggel bírhat az elkövetkező években.

Az Amerikai Külügyminisztérium sajtóközleményben gratulált az orosz választások lebonyolításáért és ösztönzi az esetleges visszaélések kivizsgálását. A közlemény érdekessége azonban, hogy nem Putyinnak gratuláltak, hanem az orosz népnek, Barack Obama amerikai elnök pedig mind a mai napig nem gratulált az orosz kollégájának.

Földi Sándor

Friss hírek

A világszerte népszerű lager Olaszországból (x)

Olaszország hazai gyártású sörei közül az egyik legismertebb a Peroni, amely szerte a világon kedvelt márka. A Forma-1 futamok iránt rajongók is ismerhetik, ugyanis az Aston Martin egyik fő támogatója. A cikkben annak járunk utána, hogy mit érdemes tudni erről a sörről.

Read More »