Bugárék nem fordítanak hátat a jobboldalnak

A Híd sosem lép koalícióra olyan pártokkal, melyek a kisebbségek jogait veszélyeztetnék, melyek nem gazdálkodnának felelősségteljesen. Sem három, négy vagy bármennyi pártból álló koalícióra, sem a Smerrel való koalícióra – szögezte le Bugár Béla, a Híd elnöke.

„A Híd sajnálattal vette tudomásul, hogy az a hisztérikus hangulat, amely az egész választási kampányt jellemezte, most az egyébként objektív médiákat is hatalmába kerítette. A KDH és a Híd megfeledkeztek a jobboldalról – olvashattuk ma az egyik napilapban. Szeretnénk leszögezni: a Híd nem fordít hátat a jobboldalnak, a Híd a jobboldal. Még akkor is, ha egyesek szívesen kisajátítanák maguknak ezt a teret” – áll a párt pénteki közleményében.

„A kormány bukása után elsőként szólítottam fel a kollégákat, hogy a jobboldali pártok üljenek le tárgyalni egymással. A kezdeményezés néma fülekre talált, a találkozóra nem került sor. Azóta többször – annak a napilapnak is, ahol ez a támadás ma megjelent – elmondtam, hogy a jobboldali koalíciót részesítem előnyben” – mondta el a Híd mai rendkívüli sajtótájékoztatóján Bugár Béla.

Bugár fontosnak tartotta leszögezni, hogy a Híd sosem lép koalícióra olyan pártokkal, melyek a kisebbségek jogait veszélyeztetnék, melyek nem gazdálkodnának felelősségteljesen. Sem három, négy vagy bármennyi pártból álló koalícióra, sem a Smerrel való koalícióra – tette hozzá.

A Híd egy stabil, felelősségteljes kormányt szeretne, mert Szlovákiának egy ilyen kormányra van szüksége. „Semmi esetben sem vagyunk hajlandóak lemondani értékeinkről és elveinkről. Aki az ellenkezőjét állítja, az hazudik, és célirányosan, elfogadhatatlan módon félrevezet” – hangsúlyozta a Híd elnöke.

Kitekintő / Bumm.sk

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »