Újra támad a félelmetes milícia

Az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság (UNHCR) beszámolója szerint az Úr Ellenállási Hadserege (Lord’s Resistance Army, LRA) gerillacsoport, amely évtizedek óta tartja terror alatt a közép-afrikai térséget, egy csendesebb időszakot követően idén újra aktivizálta magát a Kongói Demokratikus Köztársaság északkeleti tartományában.

Egy halálos áldozat, tizenhét emberrablás és háromezer otthonát elhagyni kényszerülő helyi lakos – ez eddig a mérlegük, aktivitásuk okairól azonban megoszlanak a szakértői vélemények. Az UNHCR szóvivője szerint a kialakult szituáció aggodalomra ad okot, hiszen az a nézet, hogy sikerült a térséget végre stabilizálni, megdőlni látszik. Ugyanakkor az ENSZ kongói missziójának (MONUSCO) szóvivője épp ellenkezőleg ítéli meg az eseményeket, szerinte az egyre gyakoribb, ám kis intenzitású rajtaütések azt jelzik, hogy a szervezet az utolsókat rúgja, és bár így próbálja demonstrálni, hogy még életben van, ezek a támadások valójában már csak a túlélést szolgálják.

Az elmúlt időszakban a milícia valóban sokat veszített súlyából, az Afrikai Unió novemberben terrorszervezetnek nyilvánította, vezetője, Joseph Kony ellen nemzetközi elfogatóparancs van érvényben, az Egyesült Államok pedig különleges alakulatokat küldött Kongóba, hogy felkészítsék és tanácsokkal lássák el az ellenük küzdő helyi erőket.

A MONUSCO becslései szerint mintegy kétszáz tagja maradhatott csupán a szervezetnek, és a lakosság hozzáállása a különös kegyetlenségéről hírhedt csoportosuláshoz igencsak megnehezíti a tagtoborzást. A szűk kör azonban a leghűségesebb veterán harcosokat foglalja magába, amely nem adja könnyen a bőrét. Az elmúlt csendesebb időszak okai nem ismertek, az éghajlati, időjárási viszonyoknak is betudható visszafogottságuk, és bár valóban borítékolható, hogy meggyengültek korábbi önmagukhoz képest, egyes szakértők szerint túl korai lenne leírni őket.

Meleg Veronika

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »