Orbán és az IMF: már aggódnak a befektetők

Szerdán jelenti be az Európai Bizottság, hogy elmarasztalja-e Magyarországot a korábban meglebegtetett három téma kapcsán (jegybanktörvény, a bírák korai nyugdíjazása és az adatvédelmi biztos pozíciójának megszüntetése). Ezek az ügyek lassan az EU/IMF-hiteltárgyalások szakítópróbájának tekinthetők, bár hitelkerettel kapcsolatos egyeztetések érezhetően lelassultak.

Nem az időhúzás, hanem a kormány részéről az elkötelezettség hiánya az, ami aggodalomra ad okot; bár mindeddig ennek nem volt piaci lenyomata. Változás csak akkor áll be majd ennek kapcsán, ha borulnak a világ tőzsdéi. Addig azonban marad az alulteljesítés (gyengélkedés) a hazai eszközök viszonylatában.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »