Izgalmakkal teli változások jöhetnek az erdélyi politikában

Az Erdélyi Magyar Néppárt megalakulásával új fejezet nyílik az erdélyi magyar politikában, éles versenyhelyzet alakulhat ki, melyet okosan használva kamatoztathatnak a Romániában élő magyarok, a fegyvercsörtetés, valamint a minimális együttműködés hiánya azonban komoly veszélyeket rejt magában.

Különböző elképzelések

A pártok között nem jobb-bal, nem ideológiai törésvonal húzódik. Kisebbségi pártrendszerekben ilyenről értelmetlen is beszélni, hiszen a szavazóik, jelen esetben a romániai magyarok, nem egy politikai világlátás megvalósítása mellett mozgósíthatók, hanem kisebbségi létből fakadó közös érdekeik érvényesítése vezeti őket. Ebből fakad az örök dilemma, hogy a közösség céljait egységben, vagy egymással versenyezve lehet hatékonyabban sikerre vinni. Tekintettel a vélemények különbözőségére, az erdélyi magyar társadalom tagoltságára, csak idő kérdése volt, hogy egy új politikai akaratformáló tényező színre lépésével tényleges versenyhelyzet alakuljon ki a közösségi érdekek képviseletében.

Egy politikai rendszerbe beágyazott párttal szemben a kihívó csak akkor veheti fel sikerrel a harcot, ha karakteresen mást, újat tud mutatni, mellyel képes meggyőzni a választókat arról, hogy a közös célokat az általuk felvázolt úton lehetséges megvalósítani. Az eredetiség és újszerűség mellett természetesen számos egyéb tényező is szerepet játszik abban, hogy a voksoláskor merre billen a mérleg nyelve. Ilyenek a kiépített pártstruktúra, hogy minél több potenciális szavazót el lehessen érni; a külső kapcsolatok minősége, a politikai és anyagi támogatás, amivel bizonyítani lehet, hogy hiteles, és mértékadó tényezőként lehet tekinteni a pártra; továbbá egy sikerre vezető stratégia, ami végül a maga javára billenti az említett mérleget.

Pro és kontra

A célok tehát megegyeznek, csupán a megvalósításhoz vezető utak felvázolásában térnek el az elképzelések. Leegyszerűsített és a választók felé is így kommunikált formában az alapvető különbség az RMDSZ és az EMNP között, hogy a demokrata szövetség kormányzati pozícióból, kis lépésekkel igyekszik javítani a romániai magyar közösség helyzetét, míg az EMNP ezzel szembemenve közvetlenül próbálja érvényre juttatni az „általa megálmodott közjót”. Arra nem vállalkoznánk, hogy eldöntsük, melyik módszer a hatékonyabb; azt viszont érdekes lehet összevetni, hogy az elkövetkező önkormányzati választásokon mi szól mellettük, illetve ellenük, milyen momentumok alakíthatják a végeredmény kialakulását.

Az RMDSZ több mint két évtizedes parlamenti jelenléte, rendszeres kormánytagsága bizonyítja, hogy képesek nemcsak helyi, hanem országos szinten is mértékadó, sokszor megkerülhetetlen tényezőként fellépni a román politikai palettán. Monopolhelyzetükben jelentős tapasztalatot gyűjtöttek a romániai magyarság érdekeit képviselve, s ha kis lépésekkel is, de sikerült eredményeket felmutatni ezen a téren. A monopolhelyzetet elveszítve azonban mindez kevés lehet, sőt támadási felületet biztosít az EMNP számára, mely gyakran korruptsággal és megalkuvó politikával vádolja a demokrata szövetséget.

Az EMNP ugyanakkor az új pártok frissességével és tisztaságával érkezik, nem viselték meg a rendszerváltás óta zajló politikai csatározások, így a politikából, ill. az RMDSZ-ből kiábrándult szavazókat könnyen megnyerheti magának. Gyakorta szemére vetik ugyanis az RMDSZ-nek, hogy számára fontosabb a kormányzati pozíció, s az ebből származó előnyök, mint a romániai magyarság ügye. A kis lépések helyett pedig nyíltsisakos küzdelmet hirdet a magyar érdekekért olyan népszerű célokat felkarolva, mint a székelyföldi autonómia.

Határon túli pártok versengését tekintve nem hagyhat figyelmen kívül az anyaországi támogatás sem, melyben nem szenved hiányt a Toró T. Tibor által vezetett szervezet. A pártkongresszuson is hangsúlyos szerepet kapott a Fidesszel való politikai közösség, mely a sajtónyilatkozatokon túl magyar kormányzati tisztségviselők részvétele és Orbán Viktor miniszterelnök baráti video-üzenete is megpecsételt. Tekintve az elhidegült RMDSZ-Fidesz viszonyt, ez mindenképpen a néppártiak malmára hajthatja a vizet.

Együttműködésre ítélve?

Hasonló helyzet alakult ki az elmúlt években a szlovákiai magyar politikai porondon, amikor a korábban egyedüli szereplő, MKP mellett megjelent a Híd-Most. Bugárék fellépése kiszorította a parlamentből az MKP-t, így majd 5%-nyi magyar szavazat veszett kárba, s maradt parlamenti mandátum nélkül. Az együttműködés hiánya a helyhatósági választásokon is komoly érvágást jelentett, hiszen ennek volt köszönhető például, hogy a magyar többségű Komárom polgármesteri székét szlovák politikus töltheti be.

A felvidéki példából okulni kell. Bár mindezidáig éles szóváltások és nyilatkozatháború kísérte az EMNP párttá alakulását, mely nem sok jót sejtet, azonban némileg megnyugtató, hogy a tisztújító kongresszuson nem RMDSZ ellenes hangulat uralkodott, hanem a párttá alakulás eufóriája dominált. Az eredményes kooperációhoz azonban nélkülözhetetlen a kapcsolatok jelentős javítására irányuló szándék, melynek érdekében egyelőre nem hozták meg a szükséges lépéseket. A közelgő önkormányzati választásokon való sikeres magyar szerepléshez le kell fektetni a minimális együttműködés feltételeit.

Az RMDSZ-EMNP kettős viszonyát és az erdmagyar politika alakulását azonban tovább színezi az MPP válasza a megváltozott status quora. Érdekes lesz megfigyelni, hogyan illeszkedik majd ebbe az előreláthatólag duális képbe a 2000-es évek közepén a Tőkésékhez hasonló ambíciókkal induló Magyar Polgári Párt. Az RMDSZ hegemóniájának megtörésében minden bizonnyal partnerségéről biztosítja majd az EMNP-t. A kérdés azonban, hogy az EMNP igényt tart-e erre a támogatásra, mit tekint elsődleges céljának: az MPP-vel karöltve az RMDSZ monopólium megdöntését, vagy az RMDSZ-szel együttműködve talán kevesebb rizikóval stabilan megvetni a lábukat az romániai magyar politika színpadán.

A közelgő helyhatósági választások jó erőpróba lesz a pártok számára, addig viszont hosszú út vezet a sikeres magyar szereplés megvalósításáért. Az eddigi tapasztalatok az erdélyi magyar politikai viszonyokra vonatkozóan nem sok jóval kecsegtet, továbbá a felvidéki példa sem nevezhető követendőnek. Csak bízni tudunk abban, hogy a pártok a magyar érdekeknek legmegfelelőbb utat választva vágnak neki a kampánynak és a választásoknak.