Mintegy 4000 neonáci van Csehországban

Mintegy 4000 aktív tagja van jelenleg a neonáci mozgalmaknak Csehországban, ezek tíz százaléka a kemény maghoz sorolható – áll abban a tanulmányban, amelyet a szélsőséges mozgalmakkal foglalkozó szakértők készítettek a cseh belügyminisztérium számára.

A belügyi tárca a Miroslav Mares politológus által vezetett szakértők által készített több mint 50 oldalas tanulmányt csütörtökön tette fel honlapjára.

Szakértők úgy vélik, hogy a neonáci mozgalmak tartós erőszakveszélyt jelentenek a cseh társadalom számára, ezért a hatóságoknak fokozottan oda kell figyelniük erre a jelenségre. Arra számítanak, hogy a következő években megnövekedhet a romák elleni erőszakos cselekedetek száma, elképzelhetőek a betelepülő idegenek elleni támadások, s nem kizárt, hogy a militáns kemény mag akár terrorista cselekedetekre is ragadtathatja magát. A neonácik tevékenysége számára kedvező feltételeket teremt a nemzetközi gazdasági válság és az egyre nagyobb mértékű betelepülés az Európai Unió országaiba, beleértve Csehországot is – mutatnak rá a szerzők.

A cseh neonácikat eszmeileg és szervezetileg a Nemzeti Ellenállás (Národní Odpor) és a Szabad Fiatalság (Svobodná Mládez) nevű mozgalmak fogják össze, s nemzetközi kapcsolatokkal is rendelkeznek. A neonácik egy másik része pedig a betiltott Társadalmi Igazságosság Munkáspártja (Delnická Strana Sociální Spravedlnosti) és annak ifjúsági szervezete, a Munkásfiatalok (Delnická Mládez) nevű szervezetekbe csoportosul, illetve azokkal rokonszenvez.

A kemény mag állítólag folyamatosan nagyon aktív, s tevékenységét mintegy 10-15 személy irányítja, akik rendszeresen tartják a kapcsolatot híveikkel. A nők aránya a neonáci mozgalmak tagjai között mintegy 15-20 százalék.

A cseh rendőrség 2009-ben és 2010-ben is több alkalommal házkutatásokat tartott neonáci aktivisták lakásaiban, s több mint egytucat személyt el is ítéltek. Nagyobb neonáci megmozdulások az utóbbi két-három évben Csehországban nem történtek.

MTI

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »