Mindjárt döntenek az alapkamatról

14 órakor jelenik meg a legfrissebb döntés, véleményünk szerint 7%-on marad az irányadó ráta, ami megfelel a piaci szereplők várakozásainak. Az új összetételű grémiumból két tag is jelezte, hogy kamatcsökkentés jöhet, amennyiben EU/IMF megállapodás megszületik. Kíváncsian várjuk, hogy a voksok hogyan alakulnak, hiszen továbbra is jócskán akadnak kockázatok. Nem lennénk meglepve, ha a tanács januárhoz hasonlóan megosztott maradna. A kamatdöntés utáni sajtótájékoztatón (15 órakor) túlzottan nagy újdonságra nem számítunk.

Kitekintő / Equilor

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »