A Csemadok nemzetösszetartó küldetéséről tanácskoztak

A Csemadok tisztségviselői kétnapos munkaértekezletet tartottak Búcson, melyen a legnagyobb felvidéki magyar szervezet ez évi programjáról, feladatiról tárgyaltak.

A rendezvényre magyarországi és felvidéki közéleti személyek is érkeztek, akik előadást tartottak a szervezők felkérésére, vagy észrevételeikkel, javaslataikkal bekapcsolódtak a vitába. Eljött Búcsra Magyarország szlovákiai nagykövete, Balogh Csaba is, jelen voltak parlamenti képviselők és több civil mozgalom vezetője is.

A Csemadok országos elnöke, Hrubík Béla  a kulturális szervezet küldetéséről  beszélt. „Legfontosabb feladatunkat a Csemadok nemzetmegtartó szerepében látom. Naponta bizonyítási kényszer előtt állunk, ugyanis vannak, akik megkérdőjelezik ennek a szövetségünk létének indokoltságát, munkáját és azt is, hogy milyen szerepet töltünk be a felvidéki magyar társadalom sorában. Arra kell összpontosítanunk, hogy minél színvonalasabb tevékenységgel és munkával vegyük ki részünket a nemzeti összetartozás érzésének erősítésében”.

Bárdos Gyula, a Magyar Koalíció Pártja Országos Tanácsának elnöke hangsúlyozta, a Csemadok eddig is bizonyította létjogosultságát. Annak ellenére, hogy az elmúlt másfél évben a Csemadok a szlovák államtól alacsony állami támogatást kapott, mint a Mečiar- és Fico-korszakokban! Szerencsére, a magyarországi támogatásnak köszönhetően a Csemadok komoly munkát és eredményeket tud felmutatni a most mögöttünk álló időszakban is. Ez is mutatja azt, hogy a felvidéki magyarság, akárcsak Dél-Szlovákia, sajnos, nem a rendszerváltozás nyertese! Javulhat ez a helyzet a március 10-i előrehozott parlamenti választások után, amennyiben az MKP ismét jelen lesz a szlovák törvényhozásban, a Csemadok közösségformáló szerepe ismét hangsúlyosan megjelenhet a szlovák parlamentben is. Az MKP vallja, hogy a Csemadoknak, mint a legnagyobb szlovákiai magyar szervezetnek alanyi jogon jár a támogatás a szlovák államtól.

Kitekintő / Felvidék Ma

Friss hírek