Románia: Jövő héten írják alá a koalíciós megállapodást

Csupán jövő héten írják alá az év végéig érvényes együttműködési megállapodásukat a kormánypártok – tudta meg az Új Magyar Szó tegnap Fekete Szabó András szenátusi frakcióvezetőtől a koalíció vezetőinek tegnapi tanácskozása után. Az RMDSZ-es politikus tájékoztatása szerint – a korábban beharangozottakkal ellentétben – a szerződés szövege nem is szerepelt a találkozó napirendjén.

Az ülésen az új miniszterek mutatkoztak be a koalíció vezetőinek. Fekete szerint a koalíciós megállapodásról pártelnöki szinten egyeztetnek a hét folyamán a felek. „Reméljük, hogy a szövegét a hét végéig sikerül véglegesíteni, így jövő héten alá is lehet majd írni” – mondta Fekete Szabó. A politikus szerint a szerződést várhatóan Mihai Răzvan Ungureanu is ellátja kézjegyével. „Ez lenne a normális, hiszen a kormányfőnek is felelősséget kell vállalnia a megállapodásban foglaltakért” – vélekedett a politikus.

A koalíciós szerződés aláírásának dátumáról egymással ellentmondóan nyilatkoztak a koalíciós tanácskozás után a Demokrata Liberális Párt (PDL) politikusai. Míg Vasile Blaga szenátusi házelnök szerint a dokumentumot még ezen a héten aláírják a felek, Sever Voinescu szóvivő szerint erre csak jövő héten kerül sor. „A koalíciós megállapodás alapja a kormányprogram. A PDL számára a kormányprogramban foglaltak jelentik a prioritást” – mondta a szóvivő.

Mint ismert, az RMDSZ több javaslatát is szeretné viszontlátni a koalíciós megállapodás szövegében. Politikusai szerint tételesen szerepelnie kell a szerződésben a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen kialakult helyzet megoldásának, a módosított levéltári törvény elfogadtatásának és a visszaszolgáltatási bizottság működése újraindításának. A megállapodásba foglalják az egész napos magyar nyelvű tévé- és rádióadás kérdését is, amelynek elindításához kormánydöntésre is szükség van.

Kelemen Hunor szövetségi elnök a Krónika tegnapi lapszámában megjelent interjúban a koalíció szakítópróbájának nevezte a nyugdíjak és a bérek emelését. „Mi kértük, hogy – akárcsak a költségvetés szövege – a kormányprogram tartalmazza a béremelés lehetőségét, ha a gazdasági körülmények megengedik. Ez akkor lehet szakítópróbája a koalíciónak, ha van forrás erre, és mégsem tesszük meg a lépést” – jelentette ki a politikus.

Kitekintő / Új Magyar Szó

Friss hírek

A kávéról kicsit másképp (x)

Hatékonysági és újrahasznosítási lázban ég a világ, miért éppen a kedvenc forró fekete italunk alapanyaga lenne híján az alternatív felhasználási ötletekből, miért éppen a benne rejlő lehetőségeket ne aknáznánk ki?

Read More »