Nappali kávézó nyílik a Pozsonyi Magyar Intézetben

Nappali kávézó nyílik csütörtökön a Pozsonyi Magyar Intézet épületében; a pozsonyi magyarokat és a magyar kultúra iránt érdeklődő szlovákokat ezután kávé mellett várják a magyar könyvek, folyóiratok és újságok.

„Az intézetnek remek fekvése van a belvárosban, így amellett, hogy saját programokat szervezünk, szerettük volna még jobban kihasználni az épületet. Célunk, hogy az épületen belül találkozóhely alakuljon ki mindazok számára, akik érdeklődnek a magyar kultúra iránt a szlovák fővárosban” – mondta el Kollai István, a PMI igazgatója az MTI-nek.

A kávézó hétköznaponként 13-19 óra között üzemel majd, és mintegy 30 különféle szlovákiai és magyarországi napi-, heti- és havilap aktuális száma lesz elérhető az olvasóknak. A könyvkölcsönzés és –vásárlás mellett internetezésre is lesz lehetőség. „Otthonos hangulatot akartunk kelteni, ezért is lett Nappali a kávézó neve”– tette hozzá Kollai.

A kávézó megnyitására a magyar intézeteket irányító Balassi Intézet főigazgatójának, Hatos Pálnak a jelenlétében kerül sor, a „Visegrádi Szalon” beszélgetőestet követően, amely a PMI, a pozsonyi Cseh Centrum és a Lengyel Intézet közös rendezvénye.

Kitekintő / mti.hu

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »