Fico: nem támogatjuk a tákolmányt

Robert Fico szerint rossz, ha egy politikus szatirikussá válik. A legerősebb ellenzéki párt, a Smer vezetője ez Mikuláš Dzurindának, a Szlovák Demokratikus és Keresztény Unió elnökének üzente, azzal, hogy egy esetleges „jobboldali tákolmány” elfelejtheti a Smer támogatását az euróvédősáncot illetően.

Fico jobban örülne annak, ha a parlamentben inkább csak 40 képviselője lenne, de normális lenne a politikai légkör. „Inkább 40 képviselő, és normális politikai környezet, mint sok honatya, akiknek a plénumban olyan emberrel kell együttműködniük, mint Igor Matovič. Elfogadhatatlan, hogy valaki a szónoki emelvényről rikoltozzon, debilnek nevezze képviselőtársait, vagy fojtogassa azokat” – mondta Fico, aki szerint fontos dolgok veszthetik el jelentőségüket, ha az ülésteremben „hihetetlen butasággal, agresszivitással és vulgarizmusokkal kell szembesülni”.

Új Szó

Friss hírek

Nigériát is elérte az Ebola

Egyre több országot ér el az új afrikai Ebola-járvány, mely több mint egy évtized után bukkant fel újra Kongóban. Uganda és Kenya után ezúttal Nigéria jelezte első esetét, fokozva az aggodalmakat a járvány miatt, amely már több ezer ember életét követelte.

Read More »