Tőkés pártja ellen a román szociáldemokraták

Az RMDSZ-nek a parlamentben van a helye, de az ellenzéki oldalon, jelentette ki hétvégi, sepsiszentgyörgyi látogatásakor Victor Ponta. A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke elmondta: azt szeretné, ha az RMDSZ jutna be a román parlamentbe, és nem „Tőkés pártja”.

A politikus szerint a Tőkés László védnöksége alatt létrehozott Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) szélsőséges, szinte fasiszta politikát folytat, ami hasonlít a magyarországi szélsőjobb pártok politikájára, a Jobbikra sőt még az Orbán Viktor által vezetett pártéra is, ez számukra elfogadhatatlan.

Victor Ponta ugyanakkor bírálta az RMDSZ-t is, amikor kifejtette, hogy a szövetségnek vállalnia kell a jelenlegi kormány intézkedéseinek következményeit. Hozzátette: egy demokratikus országban egy akkora kisebbségnek, mint a magyar,  kell hogy legyen parlamenti képviselete, e nélkül ugyanis a feszültségek helyi szinten maradnának, magyarázta Ponta, aki szerint az RMDSZ-szel tudnak párbeszédet folytatni, de nem veszik be az USL-kormányba.

Arra az újságírói kérdésre, hogy alakulatának milyen választási ajánlata van a magyar kisebbség számára, leszögezte: nincsenek ellenérzései a romániai magyar közösséggel szemben, „nem vagyok soviniszta vagy szélsőséges, szerintem minden román állampolgárt ugyanazok a jogok illetnek meg”. Hozzátette: a Năstase-kormány idején a magyar közösség több eredményt ért el, mint azelőtt összesen, hasonlóképpen a Tăriceanu-kormány idején is bővültek a magyar közösség jogai. Hozzátette: kizárólag politikai okai vannak annak, hogy nem akar az RMDSZ-szel kormányozni.

Márton: nincs sok esélye az USL fellebbezésének

A mihamarabbi kormányra kerülés érdekében az USL ma beadványt tervez benyújtani az Alkotmánybírósághoz, amelyben kéri az Ungureanu-kabinet felfüggesztését és előrehozott választások kiírását. Márton Árpád, az RMDSZ jogász-képviselője szerint nem valószínű, hogy a taláros testület helyet ad az ellenzék óvásának. „Nincs olyan paragrafusa az alkotmánynak, amely sérült volna. Az Alkotmánybíróság amúgy sem foglalkozik a parlament eljárásbeli kérdéseivel, bár az is igaz, hogy volt már rá precedens” – magyarázta az ÚMSZ-nek. A képviselő szerint a határozatképtelen szakbizottságok a miniszterekről nem véleményezést állítottak ki, a jegyzőkönyvekben „ajánlást” fogalmaztak meg.

Kitekintő / Új Magyar Szó

Friss hírek

Kinek ajánlott a hajbeültetés? (x)

A kopaszodás nem visszafordítható folyamat, így a hajbeültetés bizonyul az egyetlen hatékony megoldásnak a problémára megszüntetésére. Felmerülhet azonban a kérdés, hogy alkalmasak vagyunk-e egyáltalán a beavatkozásra, illetve hogy milyen kritériumoknak kell megfelelnünk. 

Read More »