Ügynök volt a szlovák belügyminiszter?

Egy állítólag titkosszolgálati forrásokból származó dokumentum szerint, amely február 8-án jelent meg a www.lipsic.net internetes honlapon, a szlovák katonai elhárítás ügynöke volt Daniel Lipšic jelenlegi szlovák belügyminiszter. Lipšic ezt azonnal tagadta.

A titkosszolgálati akta formai jegyeit magán viselő dokumentum szerint Daniel Lipšicet a múlt század kilencvenes éveiben, sorkatonai szolgálata idején szervezte be a katonai elhárítás. Az állítólag „Zöldfülű” fedőnéven tevékenykedő ügynök feladatai közé tartozott volna hivatásos katonák, valamint egy katonai létesítmény civil alkalmazottainak megfigyelése. Az iratokban utalás található arra is, hogy Lipšic kapcsolatokat tartott fenn az izraeli titkosszolgálat, a Moszad egy ügynökével.

Az internetes oldalon az Anonymous hackercsoport logója látható, amely a Gorilla-botrány miatti tiltakozásként nemrégiben több közintézmény webes felületét tette átmenetileg használhatatlanná.

A honlapon az említett dokumentum mellett egy másik irat is megjelent. Ez egy bizonyos Aron Shavivval foglalkozik, akit 2011-ben tanácsadóként foglalkoztatott a közlekedési minisztérium. A közlekedési tárca vezetője, Ján Fígel a Kereszténydemokrata Mozgalom első embere, tagja Daniel Lipšič is. Aron Shaviv a médiákban megjelent információk szerint korábban a Moszad ügynöke volt.

Daniel Lipšic február 8-án egy sajtóértekezleten tagadta az információkat. Azt mondta, hogy az interneten megjelent dokumentumok valótlanok, csupán egy a személyének lejáratását célzó próbálkozás részei, amelyek mögött vélhetően volt titkosszolgálati ügynököket kell keresni.Daniel Lipšic honlapja, a www.lipsic.sk nem üzemel.

MTI/felvidek.ma

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »