Megválasztották Finnország új elnökét

Finnországban az államfőt a nép közvetlenül, hat évre választja és az elnök legfeljebb kétszer választható újra. A leköszönő államfő, Tarja Halonen, az északi ország első női elnöke második ciklusának végére ért. A két héttel ezelőtti, első választási forduló után várható volt a konzervatív Niinistö gyözelme, aki a választások előtt is több hónapig első helyen állt a közvélemény-kutatások eredményei szerint. Riválisa, Pekka Haavisto 37 százalékkal maradt alul. A zöldek parlamenti frakcióvezetője Finnország történetében az első elnökjelölt volt, aki nyíltan vállalta homoszexualitását.

Sauli Niinistö, a Nemzeti Koalíciós Párt jelöltje egy három évtizedes periódust zár le azzal, hogy 1982 óta ő az első nem szociáldemokrata elnök. A poltikus pályafutása során a szociáldemokrata kormányban először igazságügyi miniszerként tevékenykedett, majd pénzügyminiszteri posztot töltött be 1996-2003-ig, ezután a finn parlamnet szóvivője volt 2007-2011-ig. Finnország pénzügyminiszteri munkássága alatt vált az eurozóna tagjává, és Niinistö továbbra is hangsúlyozza, hogy az országot mindenképpen az euroövezetben akarja tartani. Az új államfő márciusban lép hivatalba, a hagyományokhoz híven első külföldi útja Svédországba vezet, azt követően pedig Észtországba látogat. 

Epresi Judit

Friss hírek

2% alá csökkent a maginfláció szeptemberben

Bár szeptemberben megélénkült a fogyasztói árak emelkedése és a fogyasztói árak átlagosan 1,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat az augusztusi 1,3 és a júliusi 1,2 százalékos emelkedés után, a maginfláció 1,9%-ra csökkent - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal.

Read More »

Úton a vagyonosodási vizsgálatokra vonatkozó törvény

Benyújtotta a kormány kedden Országgyűlésnek a közvagyon védelmét és a közbizalom helyreállítását szolgáló egyes intézkedésekről szóló törvényjavaslatot, amely szigorítaná az országgyűlési képviselők, a politikai vezetők, a közigazgatási államtitkárok vagyongyarapodásának vizsgálatát.

Read More »