A moldvai magyarokért működő szervezetek közös nyilatkozata

A moldvai magyarokért, valamint az oktatási program sikeres működéséért tevékenykedő szervezetek az oktatási program körül kialakult helyzet kapcsán az alábbi nyilatkozatot adják közre:

Az oktatási program fő támogatói (Magyar Állam, A Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány), szükségét érezték annak, hogy a több mint egy évtizede működő, a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ) által vezetett programról átfogó gazdasági átvilágítást készítsenek, ami 2011 nyarán megvalósult. A bejegyzett romániai és magyarországi pénzügyi szakértők által készített vizsgálatot a Teleki László Alapítvány (TLA) koordinálta. A 2011 novemberében lezárult ellenőrzés számos rendellenességet mutatott ki az MCSMSZ pénzügyi elszámolásai terén. A pénzügyi problémák rendezése érdekében valamint a gazdasági működés átláthatóvá tétele céljából, a támogatók az oktatás finanszírozásával kapcsolatos ügyek lebonyolítását egy önálló szervezetre kívánják bízni.

2012. január 30.-án az MCSMSZ vezetősége úgy döntött, hogy a magyarországi költségvetésből nyújtott támogatás kereteinek az átszervezése miatt testületileg lemond.

Mi, a moldvai csángómagyarokért tevékenykedő szervezetek elhatárolódunk minden olyan szándéktól, amely az oktatás finanszírozása körüli problémák megoldását gátolja, és támogatjuk azt a tervet, amely a jövőre nézve, biztosítani kívánja az oktatás pénzügyi és gazdasági átláthatóságát. A moldvai magyar oktatást közös ügyünknek tekintjük. Számunkra kiemelkedően fontos, hogy az oktatás minősége javuljon, hogy a moldvai iskolai oktatás elérje a romániai magyar iskolák színvonalát, hogy a moldvai magyar tanulók egyenlő esélyt és kellő felkészítést kapjanak a közép- és felsőoktatási tanulmányok folytatásához.

A Magyar Kormány és az oktatási program fő támogatói által az MCSMSZ-nél végzett átvilágítás eredményei nemcsak az MCSMSZ vezetőségére, hanem (alaptalanul) a moldvai magyarság egészére is árnyékot vetnek, ezért üdvözöljük a Magyar Kormány és az oktatási program támogatóinak az oktatási program javítására irányuló intézkedéseit, egyben kifejezzük reményünket arra vonatkozóan, hogy a moldvai magyar oktatást továbbra is kiemelt figyelemmel követik és támogatják. 

2012-02-06

Szeret – Klézse Alapítvány                    (Bákó, Klézse)Rekecsinért Egyesület                     (Bákó, Külsőrekecsin)Forrófalvi Phoenix Kulturális Egyesület            (Bákó, Forrófalva) Csángó Rádió                             (Bákó, Csíkfalu)Domokos Pál Péter Alapítvány                 (Csíkszereda) Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület     (Budapest) Moldvai Magyarok a Moldvai Magyarokért Egyesület     (Budapest)Magyarfalu Alapítvány                     (Budapest)

Isten minket úgy segéljen!

Kitekintő / Sajtóközlemény

Felkapott hírek

Friss hírek

Elérte a 200%-ot a görög államadósság

A koronavírus-járvánnyal kapcsolatos költségvetési lazítások következményeként jelentősen emelkedett az államadósság GDP-hez viszonyított aránya a harmadik negyedév végére az előző negyedévvel és az egy évvel korábbival összevetve az Európai Unióban, és az euróövezetben egyaránt.

Read More »

Autópiac 2020: a nyertesek is veszítettek

Furcsa év volt 2020. Az éves értékelések általában arról szólnak, hogy mely márkák tudták növelni eladásaikat és melyek hoztak gyengébb eladási számokat, mint az előző évben. Tavaly viszont közel negyedével csökkent az európai, és közel ötödével a magyarországi autópiac, így azok a márkák, amelyek ennél kisebb csökkenéssel megúszták, már elégedettek lehetnek.

Read More »

A honlap további használatához kérjük fogadja el a sütik használatát. További információt adatvédelmi tájékoztatónkban és a sütik kezelésére vonatkozó tájékoztatónkban talál.

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás